Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

Az igazság drámaisága

ba kerültek; az egyik vallott, tudósított a másikról, más szóval; a drámai konfliktus a kor központi konfliktusának megismerését segitette elő; az egyéni hősök és a világnézetek azonos fronton ütköztek össze, mint az osztály ideológiai nézetei: kiszélesítették az embernek, mint a történelem szubjektuménak és a társadalom és a történelem igazságainak megismerését; a gorkiji konfliktus gnoszeológiája általános érvényű és teljes volt; nem volt mit kihagyni vagy eltitkolni.

Azon túl, hogy gyakran "többé-kevésbé lazán összefogott jelenetek"-ről volt szó, a modern drámában először jutott el a drámai gondolat és a művészi megismerés integrálásához; Gorkij dramaturgiája a történelmi fordulatok és életek dramaturgiája, melyek benne csúcsosodnak ki, az egyes és dialektikusán indokolt összeütközések és felismerések dramaturgiája, a nagy drámai jellemek (melyek különböznek Csehovéitól és túlnőnek rajtuk társadalmi aktivitásukkal) és nagy igazságok dramaturgiája. Hiába néz "visszafelé" a Bulicsov - Dosztyigajev - Szomov trilógia, az is a forradalom idején kristályosodott ki és a forradalom szolgáltatta hozzá az anyagot.

Igaz, hogy sem a forradalmi-klasszikus szovjet drámairodalom nem teremtett egyértelmű és kompakt drámai tipust, ellenkezőleg; jellemző, hogy például Ivanov Páncélvonata, amely prózából került a színpadra, mondjuk a L.iubov Jarová.iától nemigen különbözik sem a konfliktus felépítésében, sem a meseszövés módszerében, pedig Trenyov kivételes drámai vénával rendelkező iró volt. (Lavrenyov a Le-40 “‘

számolásban * például a kompoziciós konszolidáció kétségtelen jegyeit mutatja fel, de ez semmiképpen sem zavarja meg a drámafolyam alapvető érzetét, melyet az életanyag biztosit.) Ami viszont teljesen uj ebben az időszakban a szovjet drámában - és a fiatalabbak között is, az Optimista tragédiában vagy a Puskás emberben - az az, hogy Gorkij élményvilágából radikálisan kiterjesztette az ismeretelmé- 120