Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)
A Turandot herecegnő próbái
- Miért kérdez hát olyant tőlem, amelyre egyedül is meg tudja adni a választ?- Hogy ellenőrizzem önmagam.- Jaj, ezek az örökös kételkedések és "ellenőrzések"mondotta elég élesen Vahtangov. - Meglepően szeretünk kételkedni önmagunkban és mindig prófétákat, tanítókat keresünk !Ettől olyan mesterkélt és örömtelen néha művészetünk. Vádolják ezzel Sztanyiszlavszkljt és munkamódszerét is.Pedig Sztanyiszlavszkij mindig azt mondja, hogy a művészetnek formai szempontból könnyednek és szépnek, tartalmilag pedig mélynek kell lennie. Mi elvetjük gondolatának első felét és bányászunk, bányászunk mindaddig, amig ne adj ’isten, egy pszichológiai sérvre nem akadunk! De vajon kialakulhat-e ilyen viszony az olasz komédiák figurái és a művészet között? Vajon feltétlenül szükséges-e, hogy az' egész világon mindenkinek bebizonyítsuk, hogy csak mi, orosz színészek tudunk ilyen mélyen szántóén gondolkozni és mélyen átélni; hogy számunkra nem lényeges, nekünk nem kell a forma? Micsoda ostobaság! A tartalom és a forma szép párosulása a fontos, nem pedig a "formázatok" és a "legbensőbb" gondolatok és érzelmek! A színésznek minden körülmények között kell tudnia beszélni. Az életben is, s nem csupán szerepének szavait. Beszólni - ez annyit jelent, mint gondolkozni, ez azt jelenti, hogy látjuk és halljuk az életet, ez azt jelenti, hogy rendelkezünk a legerősebb színpadi fegyverrel, színpadi cselekvéssel! S végezetül még valami, amire a figuráknak szüksége van. önmagának kell maradnia, rá kell találnia és rá kell szoknia egy könnyed (ez fontos) jellem-koncepcióra, amely megnyilvánul beszédében, járásában, pszichológiai rajzában, külsejében. Fel kell használni a másoknál megfigyelt szokásokat (a tarkó vakargatásán kivül), ruházkodásuk e— gyes részleteit, különböző tárgyakhoz való ragaszkodásukat (például sétapálcához, gombhoz, kesztyűhöz). Abban a pil— 62 -
