Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)
A Turandot herecegnő próbái
itatta át muzsikával az előadások egy-egy epizódját. Lelkesedéssel beszélt Szac zeneszerzőről, akivel a Uüvész Színházban ismerkedett meg. Nagyon gyakran alkalmazott a próbákon zenedarabokból való részleteket, hogy általuk kiemelje a színészi magatartás lényegét és ritmusát a színpadon. Mindig úgy éreztem, hogy Vahtangov kitűnő operai karmester lett volna. A színpad felől szinte abban a pillanatban rendkívül természetes, vidám induló hangjai hangzottak fel - nem tudom az induló elmét, de a zongorista föltehetőleg nem is egy ismert dallamot szólaltatott meg. Kozlovszkij ragyogóan rögtönzött és Vahtangov nagyra értékelte, hogy feladatát, mint mondják, mindig röptében kapta el. A figurák a vérpezsdítő cirkuszi (vagy talán katonai) induló hangjaira valóban felélénkültén indultak a kuliszszák felé. De Vahtangov újra megállította őket.- Még kevés zenét, ritmust, melódiát ittak magukba - jelentette ki elégedetlenül. - Járkáljanak, fussanak, dolgozzanak a zene ütemére a színpadon! Alekszandr Dmitrijevics, változtassa meg időnként a dallamot, a ritmust és a hangszint. A figurák pedig igazodjanak a zenei ritmus- és témaváltáshoz. De ne úgy, hogy gyorsitsák vagy lassítsák mozgásukat, hanem indokolják pszichológiailag, értékeljék, szabjanak rá feladatokat! Szegény figurák! Még egy újabb lecke! Nagyon sajnáltuk társainkat. És tudtuk, hogy bármely pillanatban minket is elérhet a balsors. Vahtangovnál törvényszámba ment,hogy a próbákon senki sem pihenhetett meg egy pillanatra sem, nem kalandozhatott el kedve szerint, hanem különböző uton-módon résztvett a munkában. Gyújtó zenei motívumok csendültek fel. Kozlovszkij kitünően teljesítette feladatát, minden másfél-két percben váltotta a dallamot és a ritmust.- 49 -
