Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)

Befejezés

nész és a rendező munkája alapjának tartotta az első próba első pillanatától kezdve.

A színpadot, mint a színész cselekvéseinek helyét a legmagasabb rendű realitásként fogta fel, s ugyanakkor olyan helynek, ahol minden képzeletszerü.- A színpadon a színészt a hazugság légköre burkolja be - mondotta nekünk Vahtangov. - A társát apjának nevezi, idegen szavakat mond a maga szavai helyett .kartonképeket valódiaknak fogad el. Azok a pillanatok, amikor a szinész e hazugságot igazsággá változtatja, az alkotás, a művészet pillanatai.

A színésznek a nem létező dolgok realitásába vetett hite rásugárzik a nézőre. A néző attól a pillanattól kezdve él együtt a színésszel, amikor a szinész maga is hiszi, amit tesz, nem pedig illusztrál. Ha a szinész nincsen teljesen meggyőződve arról, hogy minden, ami körülötte történik, igaz, a néző azonnal megérzi ezt, eltávolodik a színésztől, idegenként szemléli: talán élvezi is játékát, de már nem hisz neki: nem hiszi el, például, hogy beteg, hogy szenved.- Mit jelent az: hinni? - kérdezte Vahtangov. Nem hihetjük, hogy ami előttünk fekszik, nem füzet, hanem egy doboz csokoládé, mert világos, hogy a próbák alkalmából füzet van kezünkben. Ha a szinész látja, hogy kezében füzet van, nem hiheti, hogy az csokoládé, de arra késztetheti magát, hogy úgy tekintsen a füzetre, mintha az egy doboz csokoládé volna. És erre szüksége is van ahhoz, hogy a színpadi igazságot a maga igazságává tegye.- A szinész tudja, hogy nem Lear király áll előtte, hanem szinésztársa. Tehát nem hiszi azt, hogy ez valóban Lear, de közeledhet úgy társához, mintha az király lenne.- A magatartásnak ezt a szándékos átalakulását nevezzük hitnek. "Higyjen abban, hogy ezeken az üres székeken emberek ülnek" - ez nem jelenti azt: "lásson ott embere- 132 -