Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. II. - Korszerű színház 75. (Budapest, 1964)
A Turandot herecegnő próbái
déasel oldotta meg, amellyel nem mindennap találkozhatunk a színházban. Ivóra volt az a mag a szolgák csoportjában, amely a láthatatlan atomhoz hasonlóan magáhozronzza és védi a széthullástól az egész részecskéit. Annyira vérében volt a művészi fegyelem és a magas rendű etika, hogy e tulajdonságait magukévá tették mindazok, akik vele együtt dolgoztak» A szolgák munkája nagyon nehéz volt. A legrövidebb idő alatt, a zene ritmusára, nyílt függöny mellett kellett leereszteniük a csigát, rájuk akasztani és felhúzni a tekercsbegöngyölt, botra csavarodó hátteret, s levenni az előzőt. A mozdulatok tökéletes összhangjára volt szükség. Vahtangov most végre megválósithatta régi elképzelését: a nézők előtt cserélhette a díszleteket és bemutathatta, hogy a függöny mögött végzett munka is művészet, amely gyakran nem kevesebb erőfeszítést és figyelmet kíván mint a színész felkészülése. A szegény szolgák szünet nélkül gyakorolták a diszletcserét. Nem dolgoztak rosszul, de valami még hiányzott munkájukból.- Még ma sem tudják, hogy tulajdonképpen kicsodák - mondotta egyszer Vahtangov. - Nézem, hogyan végzik feladatukat, látom, hogy mindent abszolút pontosan és tisztán hajtanak végre, de azt, hogy kik ők az előadásban, Carlo Gozzi társulatában (emlékezzenek vissza egyik első próbánkra), azt nem tudják. A beállott szünet volt a felelet Vahtangov rejtélyes kérdésére.- Maguk szerelmesek - felelte meggyőződéssel és ünnepélyesen Vahtangov az önmaga által feltett kérdésre. - Szerelmesek az előadásba, a darabba, a rendezőbe (ez én vagyok!), no és természetesen a társulat vezető színészébe, a mi Jurij Zavadszkij barátunkba. Keressenek hozzá hasonlót Moszkvában! És a ml Cecllija Lvovnáak! A szolgák között egyetlen férfi van - ő Manszurovába, Orocskóba, fie- 105 -
