Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)
A rendezői órák folytatódnak
vette fel Zmejukina lábánál és a húrokat pengetve énekelni kezdett : Csodáltuk az alkonyt, mely pirban égett. Lábunk a Néva partján nyugodott... Kezét adta nekem... Búcsú nélkül elrohant. Mily édes perc -S már elfeledte tán... Elbüvölten énekelte ezt a szép románcot, de valahogyan kicsit az orrán át szűrte a hangokat s ez sajátosan jellegzetessé /úgy éreztük, igy énekelhet Jaty, a távirász/ tette a dalát. Ljaudanszkaja a dal közepétől kezdve vele dúdolt, majd papirlegyezőjével könnyedén vállára ütve, igen természetes mozdulattal félbeszakította!- Unom...- Nem, maga egyszerűen szívtelen - mondta Vahtangov, félbeszakítva dalát. - Ilyen hanggal - tisztesség ne essék -, nem szülésznőnek kellene lennie, hanem a nagyközönség előtt énekelni. - És Jevgenyij Bogratyionovics újra a gitárért nyúlt. Szerettem önt, e szerelem talán Érző szivemben nem hunyt ki teljesen... Ljaudanszkaja azonnal csatlakozott Vahtangovhoz, miután a románc Zmejukina szerepéből való volt és igy ismerte. De ne gyötörje már ezzel a szivét, Nem busitom én többé semmivel ! — énekelték duettben...- Nem, ma nem vagyok hangomnálI ...Ugyan kérem, legyezzen egy kicsit! Olyan meleg van. Epaninond Makszimovics - fordult Ljaudanszkaja az Aplombovot alakitó Kudr— javcevhez. - Miért olyan buskomcr?...
