Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

A rendezői órák folytatódnak

Be kellett ismernem, hogy Vahtangov rátapintott legtitkosabb aggodalmaimra. A Sáljapin-studióból jöttem át ide, most nem mehetek újra vissza!- No, ezt legalább őszintén megmondta - nyugtázta beismerésemet Vahtangov. No nézd csak: „Saját színháza lesz!" - utánozta kitünően dikciómat, amely kissé bővelkedett a sziszegő és fuvóhangokban!- Színház! Könnyű azt mondani! - folytatta. A színház az, amit évekig hordozgátunk, érlelünk magunkban, a színház egész életünk álma! Maga pedig ezt fiatal fickók lábai elé akarja hajítani, akik ott okvetetlenkednek szindarab-részletecskéikkel a Manszurov utcában!- De hiszen ezek az ön tanítványai...- Nincsenek semmiféle tanítványaim. És ha maradt is ott néhány ember, közülük egyedül Orocsko számit színésznek!- Úgy hallottam, hogy Zavadszkij is nemsokára megjön.- Tehát Vahtangov színházának társulata két emberből fog állni: Zavadszkijból és Orocskóból! Káprázatos társulat! De bocsásson meg, elfeledkeztem magáról - fordult hozzám keresett udvariassággal Vahtangov. - Társulatomban három színész is lesz. Ez már nem rossz!

Nem bántódtam meg Jevgenyij Bogratyionovics irónikua hangján, tudtam, hogy az elmúlt évad sok keserű csalódást hozott számára. Tizenkét tehetséges hallgató még 1919-ben elhagyta a stúdiót és ezen a télen a Manszurov-studióban, ahol csak néhány „öreg" és egy kis csoport fiatal maradt, szinte egyáltalán nem folyt a munka.- Vahtangov nagy álma a Stúdióból alakítandó saját színházról igy hát szertefoszlott, én meg arra beszélem rá» bogy fogjon hozzá újból egy színház megalakításához. Vahtangovnak igaza volt: tulajdonképpen önzésem és magabiztosságom késztetett arra, hogy olyan kitartóan ostromoljam kérésemmel: maradjon a Manszurov-studióban.

Én pedig tovább próbálkoztam.- 30 -