Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

Az első órák

- De Jevgenyij Bogratyionovics - kérdeztem, összeszedve minden bátorságomat - mi itt az én érdemem? Hiszen egész idő alatt segített nekem, csapdát állított fel, amelybe én beleestem, s ezzel a helyzetgyakorlat helyes, logikus végrehajtásának útjára terelt!- Helyesen mondotta - csapdát! - válaszolta Vahtangov. Igen, csapdát állítottam, amelyet egyedül még nem tud önmagának felállítani. K. Sz. „csalinak" nevezi ezeket a csapdákat, amelyek segítségével helyes színpadi közérzetet csalogatunk elő önmagunkból. Ez pedig a színésszel végzett rendezői munka második szabálya. A maga érdemei a mai helyzetgyakorlatban valóban nem bokrosak. De hiszen nekem is volt egy pontosan meghatározott rendezői feladatom. Először is be kellett bizonyítanom magának és valamennyi társának, hogy a helyzetgyakorlat nem rejt magában semmi borzalmasat, ha helyesen fogunk hozzá, azaz ugyanolyan részletesen megbeszéljük, mint egy színdarab egy-egy epizódját, s a színészekkel magukkal készíttetjük elő cselekvésük szinterét. Az az egyszerű foglalatoskodás, amikor a színész maga rendezi be magának „lakását", a maga Ízlése szerint, óriási pszichológiai jelentőségű a helyes színpadi közérzet megteremtésében. Százszor kipróbáltam ezt a módszert gyakorlatok közben és a próbákon, s mindig tökéletesen bevált. Azután rá kell vezetnünk a színészt, hogy maga találjon rá a cselekvésre „az adott körülmények között". Cselekvésre, nem pedig átélésre. Ismerje be, hogy jól érezte magát a kandallója mellett!- Bevallom...- Tehát kellemes másodperceket élt át... De ha egyenesen azt mondtam volna magának: menjen és éljen át valami kellemes dolgot, mit tett volna?- Valószinüleg odamentem volna a kandallóhoz és mosolyogtam volna - feleltem, elképzelve a „kellemes dolog" ábrázolását a színpadon.- 19 -