Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)
A játék
rium Buffó.lában a titkárnő hibrid megkomponálása /lásd 75. old./. Másik példa lehet a vágtajelenet a Kordiánban /lásd 77. old./. A színész mindent el tud játszani. Ez a képessége konkrét mimikus és vokális utalásokkal jut kifejezésre, ezek teszik lehetővé - hála formai utánzójellegüknek -, hogy a szinész a valóság minden jelenségét bemutathatja a nézőnek. Játék-szegmentek A színésznek mindig világos fázisokban kell felépítenie a szerepét, ezek koordinálják a szerepen belüli számtalan formai megnyilvánulást. Elengedhetetlen itt a ritmus, amely lehetővé teszi, hogy tudatosan elrendezze minden egyes jelenet fizikovokális hatásait. Ez az előre meghatározott ritmus fontos a szinész számára mindahhoz, hogy szabályozza az egyes mikrokompoziciók tempóját, mind pedig ahhoz, hogy elkerülje az alkalmazott számtalan formai hatás tulsüritését. Egy jelenet több fázisa vagy szegmentje, formai szempontból, a változó ritmus vagy a játékelv váltakozása alapján különböztethető meg egymástól. Ugyanaz a szinész interpretálhat úgy egy jelenetet, hogy azt felszeleteli művész-játékra, naturalista, pantomimikus, improvizált játékra. Például Cassandra jelenete az Akropollszban egész sor játékváltozást mutat be. A színésznő suttogással kezdi /a sugallat bejelentése/; pozicióváltoztatás, megmerevedés művész-játékszerüen, a hang természetes és nazális rezonátort használ /a sugallattal együtt mutatkozó jelenség leírása/; megkomponált futás /pánik/; művész-játék pozíció, vulgáris hang, mellkasi rezonátor használata /szadista elégedettség a foglyokra váró halál miatt/; rövid, pantomimikusan megtett ut /hirtelen közöny/; gyors megállás /Hektor halálának a megjövendölése/; lirai szegment, ami- 83