Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Rendezés

munka folyamán kapott hatásokat /a színész javaslatait, improvizálás! vázlatait, fiziko-vokális lehetőségeit, pszichikai jellegzetességeit/, dolgozza át őket a rendezői terv keretében felhasználható elemekké, majd konkrét in­strukciók formájában juttassa vissza a színészhez. c/ A végső szakaszban megy végbe az előadás kikris­­tályositási folyamata. Ezek az utolsó próbák, valóban lo­gikus és homogén egésszé olvasztják az emlékpróbák folya­mán felhalmozott nagyszámú elemet. Ettől kezdve ne erősza­koljon sem a rendező, sem a színész olyan uj elemeket, amelyek nem vágnak a rendezés pillanatnyi állapotába. A rendező úgy kezelje az előadást,mint egy immár saját élet­tel rendelkező autonóm egészet, vagy mint egyik kollegája munkáját,és ugyanannak a szerkezetnek a keretében, nagyobb változtatások nélkül, eszközöljön javításokat. A színésszel végzett munkának van egy olyan szekto­ra, amely, jóllehet nagy fontosságú, mégis nehezen megha­tározható. Ez a szektor a rendező pszichológiai munkája a színésszel. A rendező igyekezzék megismerni, milyen szere­pet akar játszani a színész a magánéletben, milyen fogad­tatást vér a többiektől /ismerje meg a maszkját vagy a „personáját"/, ismerje meg a titkos törekvéseit, a komp­lexusait, az élettörténetét, a személyes tapasztalatait, mindazt, amit el akar rejteni az élettörténetéből és mind­azt, amit fitogtatni szeret, ismerje a képzeletét, hogyan reagál a szavakra, a zenére, a képekre, mik a fizikai le­hetőségei, melyek a pszichikai és fizikai hiányosságai. Mindennek az ismerete lehetőséget nyújt a rendező­nek, hogy feszültséget teremtsen a színész és a színész ábrázolta színpadi alak között. A próbák alatt látszólag teljesen technikai instrukciókat ad a színésznek, ezek azonban, valójában, meghatározott szempontok szerint tör­ténnek, és arra vonatkoznak, amit a színész nem szívesen mutat meg, vagy aminek nincs trudatában.- 65 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom