Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Rendezés

magunkévá, az előadás egyoldalúvá válnék, nem lenne össze­ütközés és a néző visszautasítaná vagy elfogadná az arche­típust, anélkül azonban, hogy meglátná a maga önarcképét. IGEN-BEM feszültséget kell teremteni, egyszerre kell al­kalmaznunk a visszautasítás és az elfogadás folyamatát, o pontosabban, a kigúnyolás és apoteózls dialektikáját. Ha ezeket az archetípusokat ember-kikristályositotta metaforikus „igazságoknak" tekintjük, leleplezésük vagy profanizálásuk nem más, mint kényszer, hogy alaposan szem­benézzünk ezekkel az „igazságokkal", hogy megkíséreljük ésszerűen megítélni a szerkezetüket, ami nem jelent egyben elitélést is. Egyrészről, áthatolunk ezeknek az „igazsá­goknak" a felszínén, tisztán emocionális anyagukon vagy bizonyos emberi gondolatokból fakadó ésszerűségükön, és brutális elemzésben ragadjuk meg az archetípus mitológia jelentését; másrészről, kihangsúlyozzuk és aláhúzzuk azt a jellegét, amely segíti a megismerést és ugyanakkor rendkí­vül emberi. A kigúnyolás és apoteózls dialektikája katalizátora az archetípus profanizálásának, tehát a hagyományos jelen­tések profanizálásának, és ily módon reakciót kelt a néző­ben. Felbonthatatlan eszköz, a két eleme szétválaszthatat­­lan, ahol jelen van a kigúnyolás, ugyanakkor ott van az apoteózis is. Négy röviden tárgyalt és egy részletesen elemzett ötödik példa világítja majd meg az alkalmazás módszerét. 3-----------­■”A svájci drámaíró, Walter Weideli, miután megtekintette a "13 soros Laboratórium Színház" egyik előadását, ezt a dialektikát a következőképpen határozta meg: "kipróbálni a pro-t, kipróbálni a contra-t".- 39 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom