Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Bevezetés

nézőtől, mint amivel az átlag színházba járó rendelkezik. De ha a néző nem tudja végiggondolni, sőt még végig érezni sem a bemutatott szimbólumok jelentését, jelenlegi funkcióját, e kettő ütközését, ennek az ütközésnek szándékolt tartalmát - mi marad? Annak az élménye, hogy itt most valami igen müveit, magasabbrendü - mert meg nem értett, meg nem emésztett - előadást kap. Csupán azt élvezi tehát, hogy részese, csinálója, látszólagos értője olyan jeleneteknek", heveknek, eseményeknek, melyeket csupán a "nagy müveltségüek" tudnak. Csupán a sznob öröme marad meg számára: dobálózhat

olyan fogalmakkal, képekkel, eseményekkel, amelyeknek címszavai azt a látszatot keltik önmaga előtt is, hogy igen magas műveltséggel bír. Nem az alkotás tartalmát élvezi tehát, hanem azt a szerepet, melyben azt átéli: a sznob magatartását, a műveltség látszatát. Ezért az a véleményünk, hogy ennek a kísérletnek van egy igen erős sznob attitűdje: a felszínes műveltségre építő, ugyanakkor a legmagasabb műveltséget követelő, annak látszatával kedveskedő magatartása.

Komolyra fordítva a szót: vajon kifejezi-e ez a montázs azt, amit a rendezés szándékozik kifejezni, vajon azt érti-e a közönség, amit a rendező meg akar vele érttetni? Ezek a meghökkentő, groteszk beállítások, ötletekben tobzódó megoldások inkább csupán érdekesek és nem vezetnek el a mű, a mondanivaló lényegéhez. Barba egy helyen azt mondja, hogy a színház nem látványosság, hanem ritus. Ezzel azt akarja mondani - helyesen -, hogy a néző ne csak szemlélő legyen, hanem cselekvő résztvevője is legyen az előadásnak. Csakhogy a "13 soros színház" egyelőre még csupán lát- 21 -