Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)
A beszélt nyelv technikája
zóit, inkább hosszabbítsuk meg egy kissé őket, hogy különleges jelentőséget adjunk az epicentrumnak, anélkül azonban, hogy szünetekkel elvágnék a mondat egységét, vagy hirtelen változásokkal módosítanék a sebességet. Van kivétel is: meghatározott formai hatások érdekében megrövidíthetjük az epicentrumokat, elvághatjuk, sőt, szétszabdalhatjuk a mondatot. Rendkívül fontos, hogy megőrizzük a tagolást a versek előadásánál. Van olyan módszer, amely azt ajánlja, hogy vegyünk lélegzetet minden cezúránál és minden verssor végén. Vagy csak a verssor végén. Ez a módszer nem logikus és nem is hasznos. Banalizálja a szöveg ritmusát és tüdőtágulást okozhat. A versnél is meg kell őrizni a mondatot, mint egyetlen légzési hullám alatt kimondandó logikai-érzelmi egységet. A mondatot sokszor egynél több verssor /másfél verssor, kettő vagy több/ alkotja. A feladat tehát, hogy megőrizzük a verssor ritmusát, de nem monotón eszközök segítségével. A verssor sajátosságát több, nem pedig egyetlen eszköz segítségével /például zenei hangsúllyal a rímelő szón vagy a verssorok közötti szünettel/ őrizzük meg. Számtalan ilyen eszköz lehetséges. A verssor végére logikai vesszőt vagy pontot építhetünk be, a másiknak a végén a logikai hangsúlyt az utolsó szóra helyezhetjük, egy harmadik végén interpretálás! szempontból megindokolt intervallumot illeszthetünk be. Ha egy verssor utolsó szava rímel a megelőző verssor ugyancsak logikai hangsúlyt viselő utolsó szavával, nem szükséges szünetet tartanunk, mert, hála a rimnek, mindig meghalljuk a verssor végét /homofonikus visszhang/. Ha egy verssor végét nem védi homofonikus visszhang és - a verssor szorosan kapcsolódván a következő verssorhoz - nem tarthatunk logikai szünetet sem, nyíltan tarthatunk légzési /belégzési/ szünetet, fiziológiai szükségként indokolva azt. Mindezek az eszközük alkalmasak a verssor ritmusának, ugyanakkor a tagolás egységének a megőrzésére, teljesen elkerülve a banalizálást. A légzési helyek kötelező lerögzitése éppúgy fennáll a prózánál, mint a költeménynél. A szünetek ne legyenek túlságosan közel egymáshoz, mert ez lihegést, sőt, tüdőtágulást okozhat. De ne legyenek túlságosan távol sem egymástól, mert akkor a színész fulladozik és automatikusan zárja a gégefőt. Fél lélegzetet is vehetünk a lerögzített légzési helyeken. Vagyis, a megmerevedett hasizmok - kitágítva a bordákat - megőrzik az előzőleg felhalmozott levegőt, mig- 108
