Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)

IV. Színészek és nézők

- 83 -Igen hatásos, és színészi hiúságom minden önkimélési vágyon felülkerekedett. Még nagyon jól emlékszem, hogy amikor végül is kiléptem a kulisszák közé és öltöztetőm elém jött a bottal, elhessegettem és igy suttogtam: "Nem, érzem, hogy most nincs rá szükségem." Be ebben tévedtem. Néhány lépés után sántaságom ionét rám rohant, és nehéz volt elképzelni, hogyan le tudtam végigcsinálni az utolsó jelenetet. "Doktor Színház", noha rejtelmes hatalmú szakember, csak korlátozott praksziet folytat.

X X X X X

Ennyit a színház orvosló hatásáról - és ezzel a témát távolról sem meríthettem ki. Szándékosan használom az "orvosló" jelzőt a "társadalmi" helyett, mert ez az orvosló hátáé ezinéeznél ée közönségnél egyaránt érvényesül. Ahogy már említettem, minden színész tudja, hogy átlagközönaég mint olyan nem létezik, és bízvást állíthatjuk, egyetlen néző sem hiszi, hogy ő valami ilyesfajta testületnek volna a tagja? mert a színház egyik nagyszerű képessége az, hogy a közönség minden egyes tagját meg tudja győzni: az, ami ma este történni fog, azért történik, mert bizonyos számú ember összegyűlt, hogy végignézze, és talán csak a többé-kevéBbé teljesen extrovertált emberek nem érzik tudatuk mélyén, hogy az egész őérettük, az ő számukra történik. Nem azt akarom mondani, hogy minden néző Lajos bajor királynak képzeli magát, aki kastélyának magánszínházában rendelt magának előadásokat és ezekről még udvarának hölgyeit és urait ia kizárta? azt mondom, hogy a közönség minden egyes előadáson annyi éa oly sokrétű előzetes elképzeléssel, várakozáesal és, néha, olyan sokfajta előítélettel érkezik a színházba - és ezek a tényezők ráadásul minden este némiképp el is térnek egymástól -, hogy ha a színház ezeket az előítéleteket és várakozásokat valaha is képes kibékíteni vagy kielégíteni - hát az valóságos csoda.