Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)
III. Shakespeare és a színészek
- 69 -drámák közül az egyetlen, amellyel elmélyülten foglalkoztam -,csalhatatlanul biztos szónoki hatást elérni /kivéve bizonyos alkalmakat, amilyen például a "Ti tói, halmi, nádi, berki nimfák" kezdetű monológ/. Olyan ez,mintha maga Shakespeare állna az oldalunkon ée igy biztatgatna:"Vágj ceak bele" vagy "Ne akarj ennek túl nagy feneket keríteni". Megkockáztatva ezt a jelentéktelen éa korántsem kielégítő összefoglalást a shakespeare-i verselés fejlődéséről, nincs szándékomban azt állítani, hogy uj vagy eredeti dolgokat mondanék. A helyzet világos. Shakespeare a korai drámákhoz egyfajta előadásmódot képzelt, a későbbiekhez másfajtát. Inkább azért említettem az egész problémakört, hogy rámutassak a színész feladatának véget nem érő nehézségeire. Egy másik csapda, amely a modem Shakespeare-szinéezre leselkedik, az, hogy olyan drámai korszakban nőtt fel, amelyet túlnyomó részt a naturalizmus uralt. Ez nemcsak arra a szélesebb dimenzióju ábrázolásmódra teszi alkalmatlanná, amelyet a shakespeare-i jellemek megkövetelnek, de arra is készteti, hogy számos olyan pszichológiai motívum után keresgéljen, amelyekről Shakespeare-nek esze ágában sem volt gondoskodni. Az Othellóról épp annyit Írtak össze, mint a nagy drámák bármelyikéről. És mégis: akadt-e már bárki, aki kielégítő és mindnyájunk számára világos megokolást talált Jago gazemberségére? És ami igaz Jagóra, az igaz számos más, nagyobb és kisebb alakra. Ha az ember például Horatiót játssza, nagyon nehéz tudni, mire gondol Horatio abban a pillanatban, amikor Ophelia temetési menete megjelenik, hiszen láttuk, amint Horatio, aki feltehetően Helsingőrben lakik, leveleket kap Hamlettól, sőt, a dráma egyik változatában jelen van Ophelia őrülési jelenetekor is. És Horatio mégsem szól egy szót sem, nogy figyelmeztesse hercegi barátját: a közelgő temetési menet Hamlet elhunyt jegyesét kiséri. Mi, a közönség, ezt nem vesszük észre. De a modern, pszichológiai beállítottságú színészt ingerelheti ez a körülmény. Amiben persze nincs igaza. A színházban egy valami számit: az, amit a közönség hall és lát.
