Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

III. Egy bemutató

- 75 -- Már megsürgettük telefonon.- És a fehérnemű?- Most jelentették, hogy küldik.- Te jó Isten!... /és halkan hozzáteszi*/ hisz máris el vagyunk késve 1

Ez a kis párbeszéd részben a színpadról hangzott el - ott áll a vezető öltöztetőnő -, részben a nézőtérről - ide menekült ugyanis emberünk, abban a csalóka reményben, hogy szeme előtt egyszerre csak feltűnnek jelmezbe öltözött kollégái.

Órájára néz - a színházi ember az óra ketyegésére halad előre utján, művészetét az óra szabályozza - és egyre idegesebb. Átsiklik a széksorok között és visszamegy az öltözők közötti folyosóra. A folyosón nagy batyukban vonulnak a kitisztított fehérnemüfélék, látszólag egyedül, mintha magukba nyelték volna az őket hordó lényeket.

A színészek harsány felszólításokat bocsátanak ki, hallhatóan partnerüknek valósággal a képébe; híven ilyenkor szokásos mindennapi "kifejezésmódjukhoz". Az öltöztetőnők a maguk sajátos Ízű nyelvjárásában riposztoznak. Az üzemlgazgató a kedélyeket csillapítva kering a folyosókon.

A fiatal hősök kis nadrágban várakoznak, Izmaik csak úgy duzzadnak; az idősebbek bolyhos háziköntösben; a fiatal hősnők, meztelenül finom pongyoláik alatt, kígyózó mozdulatokkal 8iklanak Ide s tova.

A nők közül a lelkiismeretesebbek már végeztek a sminkeléssel.

Egy meztelen felsőtest fölött XIV. Lajos korabeli paróka billeg. Egy szőrös lábszáron pompázó zoknitartó kedves-bohókás duettet alkot a tulajdonos korabeli ujjasával.

Micsoda cirkusz! Micsoda cirkusz! Édes istenem, hát ml köze ennek az egésznek a darabhoz? hol vannak a látomásos, az isteni pillanatok, amikor a darabot, közös "debütálásunk" alkalmából, elmélkedő álomba merülve, mintegy eszményi síkon szemléltük?