Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)
Bevezető
- 3 -BEVEZETŐ Jean-Louis Barrault-nak ez az Írása - a második, amelyet a Korszerű Színház sorozat közzé bocsájt - szép és bensőséges müheiyvallomás. Benne ezúttal nem annyira a tudományos, színházesztétikái jelleg dominál, hanem a művészi gyakorlatról szóló szubjektív vallomás heve. Az 1955-ben kelt sorokban Barrault akkor hét esztendős társulatvezetői munkásságának eredményeit, gondjait, fáradságait és - mindenek-, fölött - semmi máshoz nem fogható szépségét 3üriti össze egyetlen napnak, illetve egyetlen premier előkészületeinek leírásába: rendkívül tudatos Írói fogás ez, de a szó legmélyebb értelmében realista megoldásnak is nevezhető, hiszen a színházi élet egyetlen napja is - természetesen csak az igazi "színházi emberek" számára - vizcseppként hordozza magában a szakma gyakorlásában eltöltött élet egész tengerét; a színházban eltöltött nap minden egyes másodperce terhes a múlt megannyi tapasztalatával és a jövő, a további odaadó művészi alkotás távlataival. Ilyen, perspektivikus formában ragadja meg Barrault egyetlen azinházi nap minden mozzanatát, megmutatva a belé torkolló és belőle tovább ágazó szálakat. A könyvnek természetesen külön vonzerőt biztosit, hogy sorai mögött fedezetként Barrault neve és szakmai gyakorlata áll, hogy belőle, az általános vonatkozásokon túl, arra a kérdésre kaphatunk választ: hogyan csinál színházat Jean-Louis Barrault, korunk egyik vezető színházi szaktekintélye. És ilyen értelemben a mü nyilvánvalóan nem választható el Barrault munkásságának egész karakterétől, tehát hiányosságától sem, amelyekre rámutatni ne menjen itt ünneprontásszámba. A könyv nyomán joggal tekinthetünk fel Barrault-ra, a színháznak erre a - saját kedvenc kifejezésével élve - fáradhatatlan "artisan"-jára, vagyis kézművesére, példaként fogadhatjuk el megszállott s ugyanakkor rendkívül tudatos szenvedélyességét, magasrendü technikai felkészültségét,ritka fegyelmét és áldozatkészségét, önzetlen, bár némiképp sterilül elvont humanizmusát - de a sorokból ugyanakkor nem is leplezve bontakozik elő a munkásságát is jellemző hajlam a miszticizmusra, elvont idealizmusra, az állásfoglalástól való tudatos tartózkodásra. Mindez azonban nem változtat a végső mérlegen:Barrault művészi erényei egy másfajta eszmeiségtől irányított színházi gyakorlaton belül is megőrizhetik érvényüket. Ezt a tanulságot szívlelhetjük meg elsősorban ebből a szép és tartalmas írásból, amelyet - noha szerzője eredetileg a színházat szerető nagyközönségnek szánta - haszonnal és élvezettel forgathatnak szerte a világon a szakma emberei is. Sz. Sz. J.
