Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

II. Egy nap a színházban

- 20 -drámához valami köze lehet. Nem valami hideg elemző munka volt ez, hanem inkább Ismerkedés, mint amikor egy szerelmes fiatalember udvarol szive választottjának. És mint a szerelemben: klvül-belül megtelt a drámával, míg végül úgy érezte, hogy most már "megismerte".

De vajon valóban jól Ismeri, valóban pontosan látja-e? ügy látja-e, mint látnák a többiek?

E hosszú előkészületi munka során nem nyult-e hozzá önkényesen, nem torzltotta-e el? Tudja, hogy mihelyt önmagából kivetítve színpadra viszi, a dráma újra felőltl majd igazi arcát,és munkájának sikere éppenséggel attól függ, milyen, kisebb vagy nagyobb, távlatból tudja szemlélni, szeretető és munkája révén, ezt az igazi arcot.

Ma már nem tudja a darabot olyan friss szemmel nézni, mint amikor még nem ismerte.

Mindez aggodalommal tölti el. Ehhez járul még a díszlettervezőnek, a kísérőzene szerzőjének, a színészeknek közbeavatkozása. Mindenki, akaratlanul is, maga felé huzza a darabot. * Az ő feladata az volna, hogy ezt a sok egyéni törekvést nem elfojtva, hanem, ellenkezőleg, értékesítve, közös mederbe terelje azokat, e Így irányítsa valamennyit az eszményi cél felé, amelyet ő a drámának szabott.

Igen, mindez nagyon Is aggasztó. Mint amikor szeretünk egy nőt és minden pillanatban felvetjük magunknak a kérdést: valóban megteszünk-e érte mindent, amit meg kell tennünk...

A férfi tehát ott ül a nézőtéren és álmodik...

1. Minden darab csak akkor nyeri el igazi arcát, amikor kontaktusba kerül a közönséggel! e kontaktus alakulását pedig előre megjósolni nem lehet.

2. Sőt, ezt teszi maga az Író is, akinek saját müvéről alkotott elképzelése Igen gyakran merőben különbözik az Igazságtól, vagyis attól az elképzeléstől, amelyet majd a közönség alkot róla.