Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

Az ál-újító szellemről

- 67 -guzsbaköti a színészt. A legújabb jelmezekben nagyanyáink korának legelavultabb módszereivel játszunk.

Idáig a tehetséges díszlettervezőről beszéltem, aki néha megadja az egész előadás alaphangját.

De sokkal gyakrabban van dolgunk olyan idézőjelbe tett újítókkal, akik azért mázolnak be hatalmas vásznakat, mert kicsit nem tudnak készíteni. Azért készítenek diszlet-maketteket, mert vázlatot nem tudnak rajzolni.

Az egyik Ilyen "művészt" megkértem, hogy másoljon le számomra egy képről egy teljesen mindennapi embert, két szemöldökkel és egy orral. A "művésznek" ez nem sikerült. Az én rajzom jobb lett az övénél.

Ha az Ilyen emberek lesznek a hangadók, akkor az előbb leírt helyzet még jobban kiéleződik és az eredmény még károsabb a színész és művészete számára.

Szerencsére ezek az uj fuvallatok éppoly gyorsan elmúltak, mint ahogy jöttek. És ez természetes is, miután nem jelentettek természetes fejlődési lépcsőfokot színészi művészetünkben, hanem csupán múló divatot.

Az utóbbi időben sok olyan színházban, amely haladónak tartja magát, dlvatbajött az úgynevezett "groteszk."

A szót idézőjelbe tettem, miután ezt a jelenséget álgroteszknek tartom.

Az eltompult Ízlésű emberek mohón vetik rá magukat az álgrote8zkre, sőt művészetük sarokkövévé avatják. Számukra az életteli hitelességet nyújtó színész játéka túl nyugtalanítói félnek hinni abban, ami a színpadon végbemegy, és Jobb szeretik, ha nem kell a színészek és a színpadi alakok lelkének mélységeibe nézniük. Ezenkívül az Igazi átélést édeskésnek és... nehéznek tartják. Az álgroteszk hívei a megcsö•örlött gurmandokhoz hasonlóan - akik minden ételt agyonfüszereznek borssal, Ízesítőkkel, mártásokkal - úgy vélik,hogy «z ember és az "ujtlpusu színész" nem juthat el természetes «ton szerepe megformálásához, hanem törésekre, zökkenőkre