Harsányi Zsuzsa (szerk.): Amerikai díszletművészet - Korszerű színház 66-67. (Budapest, 1964)

Bevezetés

- 3 -BEVEZETES

Az első világháborút közvetlenül megelőző évek izmusokkal forrongó európai színházi élete olyan művészi energiákat szabadított fel, amelyek Amerikáig érve Is elég erősek voltak ahhoz, hogy a századvég tengődő, vérszegény amerikai színhazát részben vitaiizálják, részben pedig a régit tagadva uj művészetet teremtsenek. Ez utóbbi történt a dlszietmüvészet területén is.

Míg az európai kontinensen naturalizmus és stilizálás, a színházt iliuzlonizmus és a teátréllzmus létjogosultságukért küzdve, szükségszerűen szélsőséges vakon vívták csatájukat, addig az e harcokat kívülről figyelő, befogadásra kész amerikai tervező művészek élvonala tudatosan a szintézist kereste. A formaharcok mögött meghúzódó lényeget Igyekeztek megragadni s a szembenálló Irányzatok túlzásait lehántva, mindegyikből a művészileg kiegyensúlyozottat kezdték hasznosítani. így történhetett, hogy az amerikai díszlettervezésnek, taint látni fogjuk, nagy vonalaiban egységes iskolájára olyan ellentétes meggyőződésű művészek gyakoroltak hatást, mint Gordon Craig, Appia vagy II. György meiningeni hercegi hogy a kor legünnepeltebb díszlete, mint például Jo Mlelziner Utcája, egyszerre volt értelmezhető naturalista ás szimbolista módón.

az 1912 körül Amerikában feltűnt tehetséges díszlettervezőket művészi érzékük megóvta attól, hogy bármelyik izmus vak csatlósává szegődve ne vegyék észre: minden formai megoldáson túl, a jó díszlett alapvető kritériuma az, hogy mennyire illeszkedik be az előadás mint 3zln játékegység egészébe, Ez az állásfoglalásuk rokon Sztanyiszíavszkij, Craig, Rainhardt és Adolph Appia célkitűzéseivel. És éppen ez az az elv, amely az 1912-ben feltűnt uj amerikai díszlettervező gárdát elválasztja az 1912 előtti díszlettervezői gyakorlattól. Ségebben festők vagy építészek tervezték a szinielcadás díszleteit és müvük a színházművészet többi ágávai való összhang hLján az izolált művész alkotása volt. Azt az elvet viszont, amely összefogta az "uj Iskola" művészeit - legyenek bár szimbolisták vagy naturalisták -, hogy a színjáték egység és a diszlett csak alárendelt része ennek az egységnek, valamennyien együtt vallották,

Robert Edmond Jones ezt a gondolatot így fejezi ki: "A jó díszlet nem azért van, hogy nézzék, hanem azért, hogy elfelejtsék,” Lee Simonson pedig ugyanezt Így mondja: "A díszlet csak annyira fontos,mint a darab.” Norman Bel Geddes szerint: ”A díszlet a cselekvés szerves termeke," Jo Mlelziner "a rendező segítőjének és cinkosának” nevezi a díszlet-