Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)
A díszlettervezés néhány kérdése
A szinházi díszlettervező munkájának legkényesebb kérdése a realizmus lehetőségeinek problémája. A jövőben feltehetően fontos és kimeritő útmutatások jelennek majd meg a teoretikusok tollából, jelenleg azonban a szemet, fület illetően kell lehetőségeit meghatároznunk. Munkám praktikus szükségleteiből kiindulva megállapítottam a magam számára az absztrakció Szkülláját és a naturalizmus Karibdiszét. Ha "konstruktiv" szcenirozást látok, azaz felületeket mint olyanokat, asztalostechnikát és vigasztalanul korlátozott teret, elfog a bánat. A puritán becsületesség, amellyel értésemre adják, hogy a szinpad tiz méter mély és egy centivel sem több, mindig felébreszti bennem a vágyat, hogy valami érdekesebb dolgot szemléljek. A tiszta mértan vigasztalansága abban rejlik, hogy nem ismeri sem a "fent", sem a "lent" fogalmát - pedig például egy lábaival felfelé állitott asztal sok mindent elmondhat. Ezenkivül rendkívül fontos a szecenirozás kapcsolata az adott előadással. Az absztrakt szcenirozás leggyakrabban a színdarab, a kor, az előadás iránti közöny jele. Az emberben az a benyomás ébred, hogy a tervező agyában párhuzamosan helyezkedik el egy sor darab és egy sor konstruktivista szcenirozás. Mondjuk: az Erdő, a Vihar, a- 85
