Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

A rendezésről

Drámai színházaink erőteljes és gyors színvo­nalemelésének érdekében fel kell lendíteni a szín­házak egymásközötti versengését és emellett a kü­lönbözőképpen szervezett színházak versengését. A régi, hagyományhü színházak mellett a na­gyobb városokban fiatal színházakat kell létrehoz­ni, mégpedig olyan fiatal szinházmüvész vezetésé­vel, aki köré művészi hívek és követők csoporto­sulnak . A társulat tagjainak szerződtetését, a prog­ram kialakítását, a műsorterv megszervezését tel­jes egészében a vezetőre kell bíznunk, aki viszont mindezért személyében felelős. Ezeken az alapvető feltételeken kívül biztosítani kell egy szerény gazdasági alapot. Az ilyen színház minden tagja világosan látja, hogy a kollektíva kezében tartja jövőjét. A közönség figyelemmel kiséri majd a fi­atal együttes fejlődését, hogy két-hároin év múlva szebb helyiséget bocsásson rendelkezésükre - vagy pedig bezárják a színházat, ha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Moszkvában és Leningrádban nem egy olyan fia­tal rendezőt ismerünk, akiben bátorságot gyanítha­tunk /egyéni látásmódot, stiluskeresést, uj utak kutatását, a sablonok iránti ellenszenvet/, de ezt a bátorságot csak akkor ellenőrizhetjük, ha lehe­tőséget nyújtunk számára ahhoz, hogy bebizonyít­hassa művészi és szervezői képességeit egy kis 71 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom