Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

A rendezésről

kát mag aos előadásban, mégis igán fontos a rend«*6 asáaéra annak meghatározásánál, hogy alt szeretne. Túl sok nálunk az olyan sikeres előadás, amelyre rányomja bélyegét, hogy a megvalósultnál semmivel sem akart többet.

Vas a munkának még egy mozzanatai szabadjára eresztett fantáziánkat kontroll alá kell vetnünk. A követelmény: a művészi képmásnak közérthetőnek kell lensie. Úgy gondolom, hogy a rendező képzeletbeli társalgása leendő közönségével mér sokkal hamarabb megszületik, mint maga az előadás. Minden elképzelésünk, még a legutópisztikusabb is, a nézőközönséghez szól. Ha ezt szem előtt tartjuk, nem búvik ki fantáziánk ellenőrzésünk alól.

És végül igen fontos, hogy kifejlesszük magunkban annak értékelését , hogy mi felfedezés és mi nem az.

A legnehezebb dolog túrnak meghatározása, hogy a megfelel5 megoldást megtaláltuk. Bennem ez mindig azzal az érzéssel aeszocsiálódik, mint ami t a zár kattanásánál érzünk. Ha úgy érzem, hogy a kör bezárult, hogy a zár kattant, ez azt Jelenti, hogy megtaláltam az egyedüli helyes megoldást. Néha úgy érezzük, hogy kót-három megoldás is lehetséges, s bár mindegyikük tetszik, ingadozásunk mégis azt Jelzi, hogy az ideális megoldás késik. A felfedezés még nem született meg.

Azt hiszem, hogy a rendezés hanyatlása éppen akkor kezdődik, amikor lemond a felfedezésekről, A- 60 -