Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

Színház, drámaíró, néző

szágokba, korokba, néha fantaaztikus, kitalált környezetbe, de mégis korának eszméit fejezte ki.

Miért állitunk hát drámaíróink elé olyan banrikádokat, amelyekkel nem birkózott meg sem Shakespeare, aem Goethe, sem Puskin? Csakis a színdarabban kifejezett eszme határozza meg, hogy a rnü a szovjet drámairodalomhoz tartozik-e vagy sem. Színházainknak a klasszikus darabokhoz való hallatlan vonzódása nem akaratlan következménye-e annak, hogy drámaíróink és kritikusaink túl szűkén értelmezik a "szovjet darab" kifejezést? Nem gazdagitja-e drámairodalmunkat a kifejezőeszközök és módszerek sokszínűsége? Nem könnyitené-e meg e sokszínűség lehetőségeinket arra, hogy szélesebben ragadjuk meg azokat az eszméket, nézeteket, amelyek korunk lényegét alkotják? És vajon nem éppen ezt várja-e tőlünk a szovjet néző?

Természetesen, eljutottunk a művészi bátorsághoz. És miután a azinház kollektiv művészet, kollektiv bátorságra van szüksége!

Mi hasznunk van a bátor szerzőből, ha óvatos és kényes pontokat kerülgető művészi környezetbe kerül? Mi hasznunk van a bátor rendezőből, ha kezét guzsbaköti a szerző, aki oly körültekintő, hogy a járt utat többre tartja a járatlannál?

Ha bátor, tündöklő szovjet színházművészetet akarunk, amely mély gondolataival, váratlan ötleteivel megnyeri a nézőt, komolyan számba kell venni erőinket és felmérni feladatainkat.- 36 -