Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

Színház, drámaíró, néző

érdektelen azok számára, akiknek a hangját felvették. Át nem szűrt, általánositás nélküli megfigyelések, amelyeket nem emeltek művészi fokra, senkinek sem kellenek, pedig sajnos gyakran találkozunk velük színdarabjainkban.

A drámaírók és a rendezők ezt a mindennapi naturalizmust gyakran realizmusként árulják.

Bizonygatásra szorul-e, hogy a nyers élethüség, az élethez való fotografikus hasonlóság, amelyből hiányzik a mély, átfogó gondolat és a szerzői egyéniség pecsétje, nem nevezhető realizmusnak már csak azért sem, mert nem is művészet.

Szeretnék még emlékeztetni egy túl ajdonságra, amellyel a szinházi vezetőknek rendelkezniük kell, helyesebben, amelynek hiányoznia kell belőlük. Vannak olyan foglalkozások, amelyeknél ellenindikált a félelem. A pilótáknak, a magasban dolgozóknak, az alpinistáknak például nem szabad félniük a mélységtől. Nehezen képzelhető el egy olyan orvos, aki elájul, ha vért lát. ügy gondolom, hogy a szinház művészeinél ellenindikált a kritikától való félelem.

A gyáva szinházi embereknél minden pozitív jelenséghez hozzákapcsolódik annak negativ előjelű változata. Például: van egy uj módszer - nem mondják-e rá, hogy formalizmus; a darab szerelmi témájú - nem vádolják-e meg egészségtelen erotikával? Ez a magatartás bonyolult helyzetet teremt. A darab vitájának résztvevői közül senki nem gondolko28