Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

Vidám színház

csupán feltételezheti és remélheti, hogy a vígjáték nevetséges, de hogy valóban az-e, az csak a nézőkkel való találkozásnál derül ki.

De ahhoz, hogy ezt a hallatlanul értékes eszközt felhasználhassuk, ellenőriznünk kell a magunk kapcsolatát a nézőkkel, és a nézőnek a színházművészetben elfoglalt szerepére vonatkozó nézeteinket.

Fizikai gyengélkedésünket úgy ellenőrizzük, hogy megmérjük a lázunkat. De mielőtt a hőmérőt elővesszük, előre el kell határoznunk: hiszünk-e neki avagy sem. Valójában gyakran csak akkor hiszünk neki, ha a láz mutatott foka megfelel nekünk.

Figyeljék meg, hogyan változik némely szigorú kritikusnak véleménye a szovjet nézőkről, attól függően, hogy megfelel-e neki a nézők művészi lázának foka.

Ha a néző nem fogadja jól a vígjátékot, amely a kritikusnak sem tetszett, akkor igy szól: "Fejlett szovjet nézőink érdeme szerint értékelték a szerző szánalmas erőlködését, hogy üresen puffogó tréfákkal megnevettesse..." stb. De ha a darab történetesen tetszett, akkor a közönség a következőképpen változik meg tolla alatt: "a kispolgári beállítottságu közönség elmaradott része kitörő hahotával fogadta..." stb.- 122