Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)
VI. A hatalmas színház
ostinatójénak minden egyhangúsága melletti ritmikai gazdagsága - tulajdonképpen -valamennyi ritmikai és dallambeli változatának egyedüli forrása; a drámai nyelvnek eddig még sose tapasztalt szinpadszeriisége, amely mellett elhalványultak Fredro "szó-polonézei" és semmivé tűntek Slowacki szó-zuhatagjai; a beszéd tömörsége és a cselekményhez, a taglejtéshez, a helyzet adta mozgáshoz való feltétlen hozzásimulása; minden kompozícióé elem hajszálpontos kiszámitottsága, hogy makulátlan összhangjukból egy teljes egész álljon elő; az utolsó jelenetig egyre fokozódó feszültség, a nézőknek a legőszintébb lirával, mélyenszántó szatírával és váratlan pátosszal való lenyügözése - mindez uj volt és hatalmas, jóllehet apró és jól ismert témákban fogant. Nem, ez már nem Maeterlinck vagy Wagner utánzása - ez a szerző olyasvalamit alkotott, amilyen még nem volt a világirodalomban! Amennyire - minden másodrendű behatás ellenére - eredeti alkotás volt és maradt az Ősök, az Istentelen szin.iáték és a Sámuel 21 Zborowski *. A közönség megértette. Hát a szinház? krről különféle pletykák, sugdolózások tanúskodtak, ---nnyi bizonyos, hogy az akkori igazgatóság egy kissé köntörfalázott, amikor a költő benyújtotta a Lakodalom kéziratát, a szinészek a fejüket csóválták és nem értve, miről van szó, tartózkodás nélkül csufolódtak rajta. Széltében-hosszában "fenomenális bukást" jósolgattak, s ha nem lett volna a közvélemény néhány befolyásos képviselőjének a nyomása, akkor az uj lengyel drámának ez a mestermüve bizonyára nem állta volna ki a színpad próbáját, és akkor Wyspianski többi drámája is az asztalfiókban maradt volna vagy legfeljebb az olvasók képzeletének színházában került volna előadásra. 2^*Adam Mickiewicz, Zygmunt Kraslnski és Juliusz Slowacki drámái.- 91 -