Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)
IV. A burzsoá színház csődje
is ők tulajdonképpen és hogy mire kellenek ők, meg a hozzájuk hasonló milliók a brit tőke terjeszkedéséhez. Erre Shaw nem gondolt. Shaw szocialista. Nem kell izgulni - olyan szocialista ő is, mint kacDonald, Henderson meg a többi cilinderéé "népi képviselő", akiknek számára a szocializmus mindössze "bizonyos érzések elnevezése",a hallatlan méretű munkanélküliség viszont csupán a termelési folyamatot siettető és kiszélesítő civilizációs felfedezések egyik eredménye. 1917 októbere nem múlhatott el nyomtalanul a nyugati és német szinházak szempontjából. S itt mindenekelőtt egy olyan jelenséggel állunk szemben, amelyet a színháztörténet azelőtt nem ismert: létrejött az igazi proletárszinház, a lenini ideológián alapuló szinhaz. Ennek a színháznak a története telis-tele van tanulsággal. összesüritve tükrözteti egy történelmi folyamat dialektikáját, kezdve a hadikommunizmus korszakától, egészen a szocializmus épitésének mai stádiumáig. Kezdetben a proletárszinház is formalista esztétizmusban tenyészett, amit kispolgári kísérletezők varrtak a nyakába, ámde a percről percre erősbődö ideológiai tényezőknek végülis el kellett távolitaniuk minden, tőluk idegen formát, az uj tartalom, az uj valóság újfajta kifejezést követelt - a formának alá kellett vetnie magát a tartalomnak és az eszmének - ime a proletár szinházi rendezésnek szinte klasszikus utilitarizmusa. Fejlődésének jelenlegi szakaszában a proletárszinház minden egyéb szovjet szinház élére került, s nemcsak a lelkes propagandát szolgálja, hanem éles kritikát is gyakorol a mindennapos élet jelenségei felett és tükrözi országának valódi arculatát. A háború utolsó esztendejében a német szinház is, első Ízben,hangoztatta a társadalomhoz fűződő kapcsolatát,- 51 -