Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

IV. A burzsoá színház csődje

is álmodták, hogy az expresszionizmus előfutárai lesznek... ez az egész, egyéni arc nélküli, tarkabarka lomtár - a színpad, után áhítozott. Hiszen valamit mégis csak szembe kellett állitani - mindegy volt, hogy mit - azzal a "realista" sablonnal, amelyre már senki sem tudott ránézni undor vagy unalom nélkül. Mert hát mi más volt a modern festészetnek ez a kirobbanása, mint tiltakozás a bomladozó valóság ellen s az a vágy, hogy bármi áron, de megszabaduljon tőle?

A polgári valóság éppen az ártalmas pesszimizmussal és közönyösséggel teli, reménytelen stabilizációs folyamat során rothadozott! Előle menekült a különféle izmusok állitólag alkotó, de vallójában dekadens és reakciós polipja. -Dehát hová menekült? Táléin annak a most szinre lépő osztálynak az uj valóságába, amely osztály a polgári életforma perifériáján túl tört magának utat és kérlelhetetlen mindennapos küzdelemben készült fel arra, hogy magához ragadja a hatalmat az egész világ termelésében? Ô nem, az az egész "holnapi" és forradalmi mozgalom a műkereskedőknek, a művészet teljhatalmú gazdáinak, az amerikai gyűjtőknek és a szemfüles színházi üzletembereknek az uralma alatt állt. Az "öncélú művészet" jelszava, amely még egyre ott csengett az akkori művészeti iskolák programjaiban, elegendő biztosíték lett arra, hogy az uj művészet semmivel sem fenyegeti sem a kapitalista rendszert, sem a polgári erkölcsöt. Az a mozgalom a világ urainak kellemes és veszélytelen felüdülésévé lett és ismét egyszer betöltötte történelmi hivatását, amint idealista tendenciával elterelte a társadalom figyelmét a rideg valóságról és arról az igazságról, amelyet takargatni kellett az uralkodó osztály érdekében. Főként a színháznál, amelynek agitációs célokból olykor vallásos jelentőséget tulajdonítanak, főként itt teljesítette elbűvölő hivatását az uj művészet, a kapitalizmusnak ez az- 47 -