Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VII. A "Halka"

tocskáknak a balett teljesen tendenciamentes, kozmopolita nyelvén előadott lelkes táncai folytán már szinpadi pályafutásának kezdetén a reprezentativ nemzeti szinjáték

szerepét játszotta, ugyanúgy, mint a Krakkóiak és góra- 21 22

lók. * majd később a Bosszú. Ezzel az operával fogadták az összes uralkodókat: a megszállót éppúgy, mint hozzá méltó kuzinjait, amikor kegyesen meglátogatták alattvalóik földjét; ezt mutogatták a megszálló hatalmak különféle kormányzói, illetve helytartói előtt, a burzsoá függetlenség időszakában pedig a diplomáciai testület, meg a kormánypáholyokban szundikáló és inkább az Oázist, meg a félreértés-bohózatokat kedvelő ezredesek előtt. A nép, természetesen nem ismerhette meg ezt a népi operát. Igen, az opera reprezentativ és széleskörűen hasznavehetö jellege folytán gondoskodni kellett arról, hogy kiirtsanak belőle mindent, ami elárulhatta volna forradalmi eredetét, és mindent, ami a forradalmat szolgálhatta volna.

A Halkának a színházak gyakorlatában hagyományossá vált befejezése, amelynek során a megzavarodott Halka a templomi orgonaszó legelső hangjaira lemond bosszújáról és "keresztényi lendülettel" megáldja megrontóját, felmentette a nemességet a szociális gonosztett vádja alól, a parasztságot pedig mint sötét, közömbös tömeget kompromittálta.

Dziembának arra a felszólítására, hogy vig éneket fújjanak, a falusiak tömege nyomban készséges hangnemben válaszolt: "Vig, hangos énekszóval hódolunk".

Az uj rendezés gyökeresen véget vet ennek a reakciós tolmácsolásnak. Megmagyarázza, hogy "a parasztok e

22

*Jan Hepomucen Kaminski müve, a magyar népszinmühöz hasonló műfajú szinjáték.

'Aleksander Fredro klasszikus vigjátéka.- 132 -