Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VII. A "Halka"

A negyedik felvonás aktiv, forradalmi kórusa - a Halka uj rendezésének megalkotója szerint - ugyanolyan fontos, mint a harmadik felvonásé. Az átlagos rendezés, mint már említettük, azon volt, hogy ennek a szerepnek a jelentőségét lehetőleg csökkentse: a felháborodott parasztok tömegének egy esetlen statisztéria szerepét szánta. Annak ellenére, hogy a harmadik jelenetben ugyanaz a háborgó tömeg jelenik meg, amely a harmadik felvonás vége előtt ily kiáltásban tör ki:"így járunk az urakkal..." és bosszúra készül, mikor meghallja, hogy közeleg az uraság lakodalmas menete; annak ellenére, ezt a pantomxmszerü jelenetet viharos (allegro animato) zene kiséri - a rendező a kóristáknak meglehetősen nehézkes és közönyös tömegét küldte a szinpadra, amiből semmiképpen sem lehetett a kitömi készülő parasztfelkelés képére következtetni. A két szembenálló csoportban a legélesebb tekintet sem fedezhette fel az osztályellentétet, olyan összeforrottan lesték mind a mágnásoknak öltözött szólisták, mind a jobbágyparasztokát játszó kóristák a karmester varázspálcáját. Sem a nemesi magatartásával kérkedő Dziemba nem lep— leződött le mint a szokásos ispán, korbáccsal a kezében, sem az Asztalnok nem tépdeste bajszát megrökönyödésében, sem Zofia nem nézett megborzadva leendő férjének gálád tettére, sem Janusz nem érezte, hogyan omlik össze gondtalan jövőjéről szőtt ábrándjainak egész épülete. A lakodalmas menetnek nem volt oka, hogy a háborgó tömegtől rettegve, pillanatonként karabélyaihoz kapjon - a tömeg egy bizonyos számú taktus eléneklése után teljes mozdulatlanságban állt ott. Halka pedig - világos - csak avégből állta el a lakodalmas menetnek a kápolnához vezető útját, hogy kényelmes poziturában énekelhesse el újabb áriáját, valamint az első felvonás dalának drámaian felépített reminiszcenciáját.- 129 -