Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

V. A szóbeli ráhatás módjai

személy el akart titkolni, de ami éppen a legvilágosabban jellemzi egyéniségét.

6.

Minden valamennyire is tehetséges hivatásos szinész az előadás sorén a legkülönfélébb szerkezetű szóbeli cselekvések sokaságát hajtja végre, mégpedig többségüket teljesen meggyőzően, vagyis az alak cselekvései logikájának megfelelően. Ez azonban gyakran egyáItalában nem abból ered, hogy tudatosan és kötetlenül alkalmazza művészete nyelvtanét, hanem intuíciójának, ihletének, megérzésének és tehetsége más vonásainak következménye.

Ebből sok ilyesfajta eset adódik: a tehetséges színésznek, aki számtalan tartalmas és hiteles alakot formált meg,"nem sikerült" valamelyik jelenet (nem cselekszik benne, hanem erőlködik, hamisan játszik); a szinész keresi balsikerének okát: próbálja igy is játszani a jelenetét, meg amúgy is, irodalmat olvas hozzá, vitába száll a rendezővel az értelmezést illetően, a darab fő feladatán, eszméjén és filozófiai tartalmán töri a fejét, újra meg újra elolvassa a kritikai irodalmat stb., stb. Mindezek a keserves keresések nem egyszer csak azért nem járnak pozitiv eredménnyel, mert ezeknek a bonyolult művészeti kérdéseknek az értelmezésében sem a szinész, sem a rendezés nem tévedett; csak önmagukat zavarják össze, amikor újra meg újra kétségbevonják a helyes döntéseket. A hiba, amely megakadályozza a szinészt, hogy helyesen játssza el a jelenetet, gyakran egészen egyszerű: a darab eszméjének és fő feladatának helyes meghatározásából a szinész és a rendező nem vonta le a helyes gyakorlati következtetést, nem gondolkodott el rajta, hogy a szereplőnek az adott jelenetben az adott szavakkal konkrétan, pontosan mit kell cselekednie, ha a darabnak az az eszméje és fő feladata, amit megállapítottak.- 73 -