Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)
VII. Átlényegülés
gessége, mi benne a tanulságos és az érdekes, miért mutatjuk be a nézőknek, akkor határozatlanná válik az átlényegiilé8 feladata is. Ily módon az átélés helyes értékelést kivén, és a helyes értékelés segitx az átélést és általa tesz szert meggyőző erőre. Ezért olyan rendkivül fontos az elgondolás felépítése é3 a szerep helyes értelmezésének megtalálása a színész művészetében. A műalkotás elgondolásának minden művészeti ágban csak a leendő műalkotásról alkotott olyan elképzelést tarthatjuk, amelyben a művész eszméje egységbe olvad az eszme megvalósításának eszközeiről alkotott elképzelésekkel. Minden műalkotásnak megvan a maga eszméje, amely egyéni, tartalmának minden árnyalatában megismételhetetlen és elsősorban e műre jellemző. (Ez természetesen nem zárja ki, hogy sok müvet lehet ugyanannak a témának szentelni és ezek ugyanazt az alapgondolatot, valamennyiük közös eszméjét képviselhetik.)De egy műalkotás eszméje az eszme kifejezésének eszközei nélkül pőre és sivár absztrakció. A műalkotás tartalmának egyéni sajátosságai elválaszthatatlanok az eszme megvalósításának eszközeitől. Az elgondolás, mint egy elvont, általános gondolat egysége a megvalósításának eszközeiről alkotott képzetekkel, különböző fokon lehet konkrét. Minél konkrétabban képzeli el a művész eszméje megvalósitásának eszközeit, annál világosabb maga az eszme is. A festő elgondolásába látási képzetek tartoznak; a zenész elgondolásába zenei, hangképzetek5 az épitész elgondolásába térbeli, dimenzionális képzetek; a költő elgondolásába beszédbeli, szóbeli képmások és képzetek. Mindezek a képzetek formálják, potenciálisan objektivizálják a művész gondolatát és eszméjét. 143 -
