Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

VII. Átlényegülés

tala eljátszott alak szenved? Ez a módszer sok esetben nyilvánvalóan alkalmazhatatlan is:szükséges az (és képes-e rá a szinész),hogy igazán akarja azt, amit az általa ábrázolt személy akar, például ha ez a személy nyilvánvalóan gazember? Vagy azt gondolja, érezze stb. amit ez a személy gondol és érez? Nyilván nem.

Az ép ész szerint (azaz mindenféle önszuggesztió és csodák nélkül) csak abban hihetünk, ami valódi. Márpedig a szinpadon nem valódiak sem a szinészt környező tárgyak,sem érzései, sem kapcsolatai, sem érdekei. Elkerülhetetlen, hogy mindez csak többé-kevésbé legyen valószerü. Az egyetlen, ami a színpadon valódi lehet: a szinész "egyszerű", "kicsiny", "legegyszerűbb" cselekvései.

Még a kis tehetségű szinész is átéli szerepe egyes mozzanatait - ezek azok a mozzanatok, amikor valóban cselekszik. Ha nem éljük át a cselekvést, nem is cselekedhetünk hitelesen, ezt a kérdést már megvizsgáltuk, amikor a cselekvés természetét boncolgattuk.

Nos,a szinész igazán, valóban megkérdezi valamiről partnerét; most megmagyaráz neki valamit, megint csak igazán, valóban; most valóban fenyegeti , most elre jtőzik előle, lesi partnerét,m eggyőzi, figyelmezteti stb. most igazán elgondolkodott , most bajba került és igazán,valóban kivágja magát a nehéz helyzetből stb. Hiszen a valóságban a szinész nem jutott nehéz helyzetbe, nem tart igényt válaszra, nincs szüksége mindarra, amire törekszik; ő azonban valóban, igazán arra törekszik, amire az általa ábrázolt személynek szüksége van.

Mindezek olyan cselekvések, amelyeket közvetlen céljuk elérésének folyamataként fogunk fel, kis terjedelemben nézzük őket,egyenes és nyilvánvaló összefüggésükben a legközelebbi konkrét körülményekkel. Ilyen formában hitelesen meg is állják helyüket, annak ellenére, hogy a környezet- 132 -