Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

VII. Átlényegülés

Sztanyiszlavszkij módszerét gyakran "kapták rajta" ezen az ellentmondáson.Bünéül rótták fel, hogy arra tanítja a színészt, hogy az ábrázolandó személy jellemét és világnézetét fejlessze ki magában még akkor is, hogyha ez idegen és ellenséges a szovjet szinész számára. A huszas évek úgynevezett "baloldali" kritikája Sztanyiszlavszkij rendszerét apolitikussággal vádolta, és azt állitotta, hogy alkalmatlan, sőt káros a politikailag kiélezett művészetben, a kommunista világnézetet aktivan propagáló művészetben. A kérdést igy tették fel: ha a szinész szerepe átélésére törekszik, eleve lemond az alakhoz fűződd viszonyáról és objektivista álláspontra kárhoztatja magát; ha viszont fel akarja épiteni a valósághoz, tehát az ábrázolandó személyhez fűződő kapcsolatát, akkor eleve le kell mondania az átélésről és "az alakhoz fűződő viszonyát kell eljátszania".

A gyakorlat bebizonyította, hogy ezek a támadások nem állják meg helyüket, és a szembeállitás mesterségesen kigondolt. A szerephez való viszony eljátszásának elve terméketlennek bizonyult a formalista feltételes előadásokban, amelyek nem találtak visszhangra a nézők szivében. A "viszonyok eljátszásának" elve alapján megteremtett alakok nem élő emberek képmásainak, hanem sablonok gyűjteményeinek, stilizált allegorikus sémáknak bizonyultak, amelyeknek semmi közük nincs a művészethez.

Az átélés művészete ezzel szemben bebizonyította életképességét. Ennek az irányzatnak művészei mind mélyebben és teljesebben elsajátították koruk élenjáró ideológiáját, mind gyakrabban teremtettek meg olyan alakokat, amelyekben a legőszintébb átélés egyesült a színésznek az alakban ábrázolt valósághoz fűződő, politikailag éles viszonyával.

Kiderült, hogy a "logikailag megoldhatatlan" ellentmondás a gyakorlatban sikeresen megoldható. A kérdés látszólag elvesztette időszerűségét. De csak látszólag. Az a- 127