Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

VI. A hallgatás és a monológ

"Milyen szinész kell nekem? - akitől a következőket várhatom: először is ultranaturalisztikusan végrehajtja a legegySzerübb fizikai feladatokat... Másodszor: az egyes feladatokat logikával egyesiti... hogy valamennyi elemet ráhelyezze az általános vonalra. Harmadszor: a rendező megváltoztat minden körülményt, és a szinész azonnal alkalmazkodik az uj körülményekhez. A szinész művészete abban áll, hogy ismeri a darab valamennyi fizikai cselekvésének logikáját és ezeket egy szálra fűzi fel".1^*

Ez az élő beszédben elhangzott és ezért a tudományos megfogalmazások pontosságára igényt nem tartó program mindamellett felöleli a szinészi művészet korszerű elméletének valamennyi alapvető elvét: e művészet anyagának meghatározását (az ultranaturalisztikusan véghezvitt legegyszerűbb fizikai feladatokat); az anyag szolgálati szerepére való utalást és az átfogó cselekvés igenlését (közös vonal); és végezetül a szinészi művészet elhivatottságát, kötelezettségét, hogy az újat szolgálja.

Sztanyiszlavszkij idézett szavainak ilyen értelmezése természetesen önkényesnek tűnhet fel; de úgy érezzük, hogy Sztanyiszlavszkij rendszerének egésze igazolja ezt az értelmezést.

Ugyancsak 1935-ben ezt irta Sztanyiszlavszkij: "Egész színházi tapasztalatom azt sugallja, hogy a szinészi munka iramának erősítése nemcsak a "termelésnek" szférájában érhető el, hanem a művészet alapjai tanulmányozásának területén is. Ha az előadások résztvevői művészetük igazi ismerői és mesterei lesznek, akkor a rendezésnek nem kell majd állandóan leckeórává átváltoztatni a próbát, mint ahogy ez manapság divik. Amikor olyan emberek jönnek el megalkotni az előadást, akik nemcsak a próbán, a rendező útmutatása alapján tudnak felkészülni szerepükre, hanem odahaza is, művészi érzékükre támaszkodva és kifinomult pszichotechni-Sztanyiszlavszkij 1935« május 30-án tartott beszédének jegyzőkönyve. Művész Szinház Múzeuma.- 115 -