Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)
VI. A hallgatás és a monológ
érzelmek, a gondolatok, az állapot stb. kifejezését), hogy beleillik az alak cselekvési logikájába. A monológ mindig szándékok, elképzelések, tervek, feltételezett elhatározások, érvek, egy elgondolt jelenség különbőzéi oldalainak összevetése és szembeállitása - vagyis gondolkodás.A monológban ezeket a képzeteket, terveket stb. szavakba öntötték, a szavakat pedig fennhangon kimondják. Sz azonban nem jelenti azt, hogy a héía tudatában felmerült és őt gondolkodásra késztető minden gondolat és képzet a szöveg szavaiban rögződik. A monológ szövegének egyik részében kifejezésre juthatnak a probléma egyfajta megoldásának javára szóló érvek, valamint az ellentétes megoldást szolgáló érvek, de magukat a döntéseket nem kell kifejteni; egy másik helyen éppen ellenkezőleg csak az egymást váltó elhatározások fejeződnek ki és kimaradnak a hozzájuk vezető utak, az érvek; egy harmadik esetben feltárulhatnak az egyik megoldási terv javára szóló érvek és maga a megoldás, de kimaradnak az ellentétes megoldás tervei és a javukra szóló érvek stb., stb. Hogy az ilyen monológban megtaláljuk a megoldás keresésének logikáját, a szerző szövegét ki kell egésziteni fennhangon ki nem mondott, de a szavak közötti szünetekben a hős gondolataiban formálódó szavakkal. Ezek a szavak odaértendők a monológ szövegének "sorai" közé. Ha a monológban meghatároztuk a problémát és megtaláltuk a konfliktust, "az érvek dialógusát", akkor nemcsak olyan értékeléseknek és alkalmazkodásoknak kell helyet kapniuk benne, amelyeket a szövegből adódó képzetek váltanak ki, hanem olyan értékeléseknek és alkalmazkodásoknak is, amelyeket a szinész képzeletében létrejött, a szerző szövegét kiegészitő képzetek hoztak létre. így elképzelhetünk olyan monológot is, amely csupán a boldogság, az öröm, az elragadtatás kifejezéseiből áll; az ilyen monológ minden mondata felkiáltójellel végződhet és egészében a hős elragadtatott állapotát hivatott kifejezni.- 105 -I
