Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
III. fejezet. A cselekvés természete és logikája
Ha a szerelmes tökéletesen biztos szerelme tárgyának hasonló érzelmeiben; ha semmi sem történt, ami megingathatná ezt a bizonyságot; ha semmi sem fenyegeti a találkozását a szeretett emberrel, mindezek között a körülmények között cselekedetei nem fejezik ki olyan élesen érzelmeit, mint az ellenkező körülmények között, holott talán mindkét esetben ugyanazok a szavak hangzanak el. Ha Csicsikovot^0* nem ragadta volna magával a szenvedély, hogy bármi áron módos emberré váljék,akkor a kormányzónál tett látogatásának alkalmával nem lett volna szüksége rá, hogy bánni áron is beféikőzzék jóindulatába és elnyerje meghívását az estélyre; ha pedig nem annyira fontos számára ezameghivás, akkor nem tanúsított volna olyan érdeklődést a kormányzó ingének szép hímzése iránt. Ha pedig (mint ez a Művész Színház előadásában történt) Csicsikovot egész életútja a Holt lelkekkel való kalandba, mint a vagyonszerzés utolsó esélyébe sodorta, akkor a kormányzó jóindulatára óriási szüksége van. Akkor a kormányzó himzett inge nem maradhat figyelmen kivül és a kivarrás aktiv és kifejező cselekvés oka lehet. A darab szerzője csak egy részét adja meg azoknak a konkrét körülményeknek, amelyek a szereplő cselekedeteinek i ® logikáját diktálják. Többségüket a színésznek kell megteremtenie alkotó képzeletével. Ide tartoznak mindazok a körülmények, amelyek megelőzik a függöny felgördültét és amelyek kialakítják a szereplők általános érdekeit, de ide tartoznak azok is, amelyek színpadra lépésekor körülveszik és kialakítják legközelebbi konkrét céljait. "A megjegyzéseket, amelyeket a költő a szerep és a darab múltjáról és jövőjéről tesz - mondotta Sztanyiszlavszkij -, a szinész képzelete átdolgozza és a legcsekélyebb 10 10. Csicsikov Gogol Holt lelkek cimü regényének főhőse. Szélhámos, aki gazdag földesuraktól holt jobbágyaikat akarja megvenni, hogy igy sokezer jobbágy urának adhassa ki magát, ezért beutazza egész Oroszországot.- 96 -