Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
IV. fejezet: A látomás megelevenítése
idealista filozófusok állításait egyszerűen felsorolhatjuk (hogy aztán az egész sort szembeállítsuk valamivel), de kiemelhetjük ebben a sorban a különbségeket is, méghozzá többé vagy kevésbé világosan. Az utóbbi lesz az "egybevetés" - az a hangszinezet, amely mintegy félúton áll a felsorolás és a szembeállítás között... A drámairodalomból jó példa erre a Revizor első jelenete, a levél olvasása után. A Polgármester a hivatalnokoknak felsorolja a hivatalukban előforduló különféle hibákat, közben azonban világosan kiemeli mindegyik tény sajátos helytelenségét is. Ehhez a szembeállitást használja fel: "Hát persze, ha valamelyik tanítványára vág ilyen pofát, nem mondok semmit: lehet, hogy ez igy van helyén, ezt én nem tudom megítélni, de gondolja csak meg, ha valamelyik látogatóra vág ilyet - abból nagyon nagy baj lehet." - "Na igen, Macedóniai Nagy Sándor hős,de miért kell azért a székeket tömi? Ez kár a kincstárnak." Ez a példa egy másik elvileg fontos tételt is illusztrál. A szinész ebben a jelenetben a Polgármester szerepének szövegével különböző szerkezetű képeket rajzolhat meg; előnyben részesítheti akár a felsorolást, akár az összevetést, akár a szembeállitást. Mindegyik esetben bizonyos mértékig más lesz a Polgármester cselekvéseinek logikája, tehát a szinész létrehozta alak is. Következésképpen már a mondat megformálása is épiti az alakot, mert a cselekvések logikájából következik annak egyik eleme. A különbségek és a sajátosságok kiemelése az élő beszédben a leírás jellegét adja annak a hangvételi formának, amely a megrajzolt tárgyak kölcsönös összefüggését fejezi ki. Ebben az értelemben a leiró jelleg mintegy a mondat monolit szerkezete ellen irányul; sajátos fék szerepét játssza a beszéd perspektívájában. A fék nélkül rajzolt kép azonban könnyen elveszítheti szinességét, a hangvételek élénkségét, gazdagságát és sémává lesz; a túlzott fékezés- 179 -I
