Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
IV. fejezet: A látomás megelevenítése
nyék, a köztük levő kapcsolatok és viszonylatok önmagukban megismétlődnek. Ezeknek a megismétlődő kapcsolatoknak. megismétlődő viszonylatoknak természetesen tükröződniük kell a mondat hangzásában. Ezek a kapcsolatok alkotják azt, amit mi a mondat kimondása általános hangsúly-némáinak vagy hangsúly s z erkezeteinek neveztünk. Amig az egyes szóról, a beszédütemről és a rövid mondatról beszélünk, a szóbeli cselekvés pszichikai 8s fizikai egysége teljesen világos és nyilvánvalóan törvényszerű. A kisméretű cselekvés logikájában a folyamat testi oldala mindig viszonylag egyszerű. A kérdés bonyolultabbá válik, mihelyt áttérünk a látomás és a kiejtés kölcsönös kapcsolatára egy hosszú mondatban és bonyolult szóbeli periódusban. Ahhoz nem kell különleges tudás, hogy helyesen mondjunk ki egy mindennapi mondatot, amely két-három beszédütemből és egy hangsúlyos szóból áll. Egészen más eset a hosszú mondat és szóbeli periódus, amely gyakran fordul elő pl. Gogolnál, Shakespearenél, Schillernél, nem is olyan ritkán Osztrovazkijnál, az antik szerzőkről már nem is szólva. Itt felvetődik annak szükségessége, hogy tudjunk kimondani hosszú mondatokat és beszédperiódusokat. Figyelemre méltó, hogy leggyakrabban éppen itt figyelhető meg a cselekvési folyamat pszichofizikai egységének meg nem értése és ignorálása. Ha a szinész nem tud kimondani hosszú mondatokat (ez pedig, sajnos, eléggé gyakori eset), az egyik rendező arra tanitja, hogy "hangjának megfelelően" hangsúlyozza a mondatot, vagy az egész szöveget - egy bizonyos meghatározott kiejtést alakit ki benne; a másik rendező ezzel szemben csak a folyamat belső, lelki oldalával törődik és teljesen lebecsüli a hangzást. Minthogy azonban a hangbeli eszközökkel vissza nem adott látomások nem lehetnek szóbeli cselekvések, egyik rendező felfogása sem vezet megfelelő eredményhez . 164 -
