Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

III. fejezet. A cselekvés természete és logikája

A két helyzet sokban hasonlít. Mindkét hős haldoklik. Mindkettő teljesen kimerült; mindkettő felemelkedik, miután meghallgatta partnerét.

Lermontov néhány szóban irja le mindkettőjük cselekvési logikájának részleteit és ezek a részletek tükrözik mindegyikük élményének sajátszerűségét.

Mciri előzőle1; nem válaszolt a kérdezősködésre, most "büszkén végighallgatta", felkészült, hogy hosszasan beszéljen, s "ereje maradékát összeszedve, felállt."

Szelim félig öntudatlan állapotban van: "mi újság?" - kérdi, felemelve gyengülő szemhéjait; tehát mé; mindig félig öntudatlan, nincs tisztában vele, ki áll elő'te, honnan és miért jött, pedig a barátjáról van szó. Ezért maga a kérdés a hagyományos, mondhatni rituális mondat után következik: "Allah nagy! Rontó bajtól..." stb. A kérdés után következő pillanatban azonban Szelim öntudata me,/világosodik. Lermontov egy mozdulatra utal: "...pillantásában megcsillant a remény tüze!" Szelim felismeri a futárt és csak most értékeli a reális helyzetet. Az értékelés után következik az alkalmazkodás:

Feláll büszkénké a harcos vére Pezsdül utószor hős szivébe’.

Mciri viselkedése az utolsó szóig kizárja a bünbánat, a megbékélés, vagy bármi hasonló lehetőségét; egész magatartása meggyőződésének hajthatatlanságáról, eszméihez való megingathatatlan hűségéről tanúskodik. Ez nyilvánvaló felülről alkalmazkodás.

Szelim viselkedése az emberi lélek más életét fejezi ki: nem azért egyenesedek fel, hoey vallomást tegyen, nem is hogy tüntessen erejével és nem is azért, hogy leleplezzen valakit; nem gondolkodó és nem filozófus. Amikor magához tért, első gondolata a harc. Azért alkalmazkodik, hogy tájékozódjék.- 12? -