Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
III. fejezet. A cselekvés természete és logikája
ja mégis azonnal feltűnt. Nyilvánvalóan hozzászokott, hogy masára vonja a figyelmet... Hanyagabbul adta fel a kérdéseket, mint a töooiek és fölényesebben hallgatta meg a válaszokat, egy icipicit gyakrabban szakította félbe szomszédait; ahogy leült, még könyökei is mintha valamicskével nagyobb teret foglaltak volna el, mint a többieké, akik szorosan és egyetértésben ültek az asztalnál. Sem abban, amit mondott, sem abban, ahogy kérdezett, sem abban, ahogy vitatkozott vagy egyetértett, nem volt az égvilágon semmi, ami előnyösen különböztette volna meg a többiektől, inkább talán ellenkezőleg; magatartásában azonban volt valami hallatlan magabiztosság, az a meggyőződés, hogy előnyösen különbözik a többiektől, s nekünk, a vendégeknek, ezt észre kell vennünk... Másnap orvosok társaságában voltunk. Megint csak hoszszasan beszélgettünk az asztalnál és a hat vagy hét ember között, akivel üldögéltünk, megint csak akadt egy, aki Valahogy hasonlított arra a tegnapira. Talán nem olyan nyíltan, mint amaz, de valahogy ő is kitűnt a többiek közül, jelentőségteljes szüneteket tartott, amikor a legmindennapibb dolgokat mondta, türelmetlenül csóválta a fejét, amikor valaki tovább beszélt, mint ahogy neki tetszett és általában olyan emberként ült az asztalnál, aki csak szerénységből nem hangsúlyozza, hogy jelenléte kegy a többiek számára. •. Harmadnap a sors különböző foglalkozású emberek eléggé vegyes összetételű társaságával hozott össze bennünket. A közös beszélgetés lelke olyasvalaki volt, akivel ebben a városkában már három napja megismerkedtünk, egy állami állatorvos, már nem fiatal ember, aki mélyen szerette hivatását és kitünően ismerte az embereket. Társaságunkban azonban akadt még egy ember, egy fiatal ügyvéd, aki nemrégiben érkezett a fővárosból és egész este mind észrevehetőbben irigyelte azt a teljesen természetes figyelmet, amellyel ismerősünknek, az orvosnak adóztunk. Az 122
