Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
III. fejezet. A cselekvés természete és logikája
élességét, amelyre a darabban szükség van. De hogyan fejeződik ki ez a titáni önbecsülés a cselekvések logikájában? Mindenekelőtt hiteles, igazi felülről alkalmazkodásokban. Ugyanennek a darabnak a második felvonásában, Diadalszkij és Nocskin jelenetében a cselekvések logikája az utóbbitól r^ilvánvalóan azt kívánja, hogy az alulról alkalmazkodásból az egyenlő helyzetű alkalmazkodáson keresztül a felülről alkalmazkodásba menjen át. (Esetleg a fordított folyamatot követeli meg Diadalszkij alkalmazkodásaiban.) Diadalszkij: Nocskins Diadalszkij: Nocskin: Diadalszkij: Nocskin: Diadalszkij: Nocskin: Szörnyűséges! Felfoghatatlan! Kicsoda? Sikkasztó! Hol? Nálam! Mikor? Abban az időben, amikor intézményemet a szocializmus felé vezetem Marx Károly zseniális nyomdokain és a kö zpont elő irá sai 3z e ri nt... Na és, Marx Károly is vesztett kártyán. Marx Károly? Kártyán? Soha!! ! Na tessék,soha... Hát mit irt Franz Mehring? Mit irt fő müve, a Marx Károly magánélete hetvenkettedik oldalán? Játszott. Játszott a mi nagy tanítónk... Én persze olvastam és ismerem Mehringet. Először is túloz, másodszor Marx Károly valóban játszott, de nem hazárdjátékokat, hanem csak kommersz játékokat. Márpedig osztálytársa, ismerőse és kortársa, a hires Ludwig Feuerbach azt Írja, hogy hazárdjátékokat is. No jó, én persze olvastam Feuerbachov elvtársat is. Marx Károly néha hazárdjátékokat is játszott, de nem pénzben... Nem igaz... Pénzben. Diadalszkij: Igen, de a saját pénzében, nem kincstáriban. Nocskin: Tegyük fel, hogy mindenki, aki tanulmányozta Marxot, tudja, hogy bizony volt egyszer egy emlékezetes eset kincstári pénzzel is. Diadalszkij: Hát persze az illető eset arra kényszerit bennünket, hogy a történelmi precedensre való tekintettel figyelmesebben kezeljük a maga tettét is, de mégis...- 119 -
