Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
III. fejezet. A cselekvés természete és logikája
Mereszjevnek volt akaratereje és igy újra el tudta sajátítani ezt a mesterséget. Mi több, újra meg tudott tanulni egy ennél sokkal bonyolultabb művészetet is:a repülőgépvezetést. "Nemcsak hogy makacsul dolgozott, mint akkor,amikor járni, futni, táncolni tanult. Igazi lelkesedés fogta el. Igyekezett elemezni a repülés technikáját, átgondolni minden egyes részletet, mindezt a legkisebb mozdulatokra bontani és minden mozdulatot külön megtanulni. Most tanulmányozta, valóban tanulmányozta azt, amit fiatalkorában ösztönösen tanult meg; ésszel közelitette meg azt, amit azelőtt tapasztalattal, szokásokkal ért el. Gondolatban alkotórészeire bontotta a repülőgép-vezetés folyamatát, minden ilyen részhez külön fogást alakított ki magának, a lábak minden működési érzetét a bokájából a térdébe helyezte át".22. Ugyanaz az ember különböző objektumokhoz különböző módon alkalmazkodik; különböző emberek viszont ugyanahhoz az objektumhoz alkalmazkodnak különböző módon. Az étellel megrakott asztalhoz az éhes ember nem úgy alkalmazkodik, mint a jóllakott, az Ínyenc nem úgy, mint akit közömbösen hagy az étkezés. Az ember az ismeretlenekhez nem úgy alkalmazkodik, mint az ismerősökhöz, a felületes ismerőshöz nem úgy, mint a régi munkatárshoz vagy baráthoz, a feleségéhez neu úgy, mint az anyjához vagy a lányához, főnökéhez nem úgy, mint alárendeltjéhez, ellenfeléhez nem úgy, mint a hasonló gondolkodásuakhoz. Gyakran már az alkalmazkodásból is látható a cselekvő viszonya a tárgyhoz, amelyre hatni akar. Magától értetődik, hogy az alkalmazkodás végtelenül sokféle lehet. Ennek ellenére is általános osztályozás alá vonható. 22. Borisz Polevoj! Egy igaz ember története, Madarász Emil fordítása. Corvina, Budapest 194-7.- 114 -