Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
III. fejezet. A cselekvés természete és logikája
ugyan teljesen reális, de az ő számára és a nézők számára képzeletszerű jelentése van. Mint reális tárgyak környezetébe került ember, a szinész nem sértheti meg a cselekvések általános logikáját (ebben a vonatkozásban nyilvánvalóan semmiben sem különbözik más emberektől), de mint ábrázolt személy, mint a színpadon ábrázolt környezetben tartózkodó alak azonban, nemcsak hogy megsértheti ezt a logikát, hanem elég gyakran meg is sérti. Ezért "minden szerepben újra mindent meg kell tanulnia". A reális életben a külvilág jelenségeit az embernek reálisan, ténylegesen át kell alakítania. Az eredményre van szüksége, ez teszi cselekvéseit logikusakká és kifejezőkké, bár önmagában véve erre a kifejezőerőre abszolúte nincs szüksége. Egész más eset a szinész a szinpadon, akinek a cselekvések meghatározott logikájára éppen azért van szüksége, mert általa fe.iezi ki gondolatát és éri el általános célját, legfőbb feladatát. De reálisan, ténylegesen nem is szabad megváltoztatnia semmit szinpadi környezetéből. Az Othellót játszó szinész nem azért fojtogatja Desdemonát, hogy megfojtsa a szerepet játszó színésznőt. A kia dolgok logikájának kutatása nem öncélú; a színésznek belőle kell megszőnie a nagy dolgok logikáját: az átfogó cselekvést és az ábrázolandó személy lelkének életét. De "minél magasabbrendüek az adott személy erényei - irta Gogol - annál kitapinthatóbban, annál érzékelhetőbben kell megjeleníteni a néző előtt. Ehhez szükségesek mindazok az apróságok és részletek, amelyek hírül adják, hogy az illető valóban élt a világon: máskülönben eszmeivé válik, sápadt lesz és bármennyi áldást aggassunk is rá, 18 csak jelentéktelen marad". * 18 18. N. V. Gogol: Szerzői vallomás. Gogol az irodalomról, 1952. 240. 0. (oroszul)- 105 -
