Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)
A Piscator Színpad megszületése
netto«, ha a valódi rugók politikai, gazdasági és társadalmi rugók. Aki ezt nem akarja vagy nem tudja elismerni, az nem látja a valóságot. És épp oly kevéssé mondhat le a színház egyéb külső impulzusokról is, ha valóban nemzedékünk aktuális-reprezentativ színháza akar lenni. Nem véletlen, hogy abban a korszakban,amelynek technikai alkotásai minden más teljesítményt oly toronymagasan felülmúltak, megindult a színpadi technizálás is. És távolról sem véletlen, hogy ez a tecLnizálás éppen arról az oldalról kapott ösztönzést, amely ellentétben áll a társadalmi renddel. A szellemi és társadalmi forradalmak mindig szorosan összekapcsolódtak a technikai átalakulásokkal, és a színpad funkciójának megváltoztatása is elképzelhetetlen a színpadi felszerelés újjáteremtése nélkül. Emellett úgy tűnik nekem, hogy ezen a téren csupán behoztunk valamit abból, ami már régen esedékes volt. A forgókorong és a villanyvilágítás kivételével, a huszadik század eleji színpad még ugyanabban az állapotban volt, amelyben Shakespeare hagyta: négyszögletes nyílás, kukucskáló doboz, ezen keresztül nyerhette a néző az ismert "tiltott bepillantást" az idegen világba. Ez a közvetettség, ez az üvegfal a színpad és a nézőtér között, három évszázadon keresztül rányomta bélyegét a világ drámairodalmára. "Mintha-drámairodalom" volt ez. A színház három évszázadon keresztül abból a fikcióból élt,hogy nincs néző a színházban. Még a maguk kora szempontjából forradalmi művek is meghajoltak ez előtt a koholmány- előtt. Meg kellett hajolniuk! Miért? Mert a színház mint intézmény, mint apparátus, mint épület, 1917-ig még sosem volt az elnyomott osztály tulajdonában, és mert ez az osztály még sosem jutott olyan helyzetbe, hogy a színházat nemcsak szellemileg, hanem strukturálisan is felszabadítsa. Oroszország forradalmi rendezői azonnal és a legnagyobb energiával láttak ehhez a munkához. A szin-76