Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)

Kiküszöbölendő hatások

ház szükségletének kérdése áll itt ia előtérben, és a polgári színháznak két év előttig nem volt szüksége arra, hogy társadalmi témákat - nem hogy forradalmi témákat - bocsásson vitára.

Azt hiszem, nem vagyok szerénytelen, ha azt mondom, hogy munkám egyik követelménye a "forradalmi drámairodalom konjunktúrájának" megszületése volt. Egyszerre, főképpen a Piscator Szinpad évadja után, használati cikké vált a "Zeit-Theater", vagyis: az aktuális, társadalmilag hangsúlyos drámairodalom, és minden valamirevaló szinház azt hitte, többé nem élhet meg nélküle. Hiány keletkezett és a termelés azon igyekezett, hogy pótolja a hiányt. "Költőket" ez mind a mai napig nem eredményezett, ehelyett eredményezett konjunktúralovagokat. Ennek a jelenségnek a legkevésbé sincs köze a valódi forradalmi drámairodalomnak ahhoz a bizonyos lassú növekedéséhez. Ezek az urak holnap ismét az individuálpszichológia vagy a romantika területén dolgoznak, teljesen a szükséglet szerint. Az a költészet, amelyre Diebold gondol - ha nem is fejezi ki világosan -, erejét ugyanabból a talajból meriti majd, amelyen a forradalmi szinház áll.Elfordulva a köjzönség szükségletétől, a tömegek szükséglete felé fordul.

A második kérdésről, arról, hogy meddig lehet vagy szabad élővé tenni a klasszikus.költészetet, röviddel a Haramiák-rendezésem után, elvileg nyilatkoztam.

Elvileg

Ha lenne kortudatos nemzedék, lenne elavult is. Legalább is minden előző korszak élete úgy feloldódott volna a maiban, hogy tudni sem akarnánk többé a "klasszikusok renoválásáról", mint ahogy Shakespeare alapjában mindent elfeled-50