Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)

A dokumentum-dráma

az esemény politikai jellegét határoztuk meg, hanem egyszersmind kiváltottuk az emberek megrendülését is, tehát művészetet teremtettünk. Bekövetkezett az, amit állandé alapelvként állítottunk fel: a legerősebb politikai-propaganda hatás egyenértékű a legmagasabbrendű művészi megformálással.

Miután a közönség a második este is ágy elözönlötte a színházat, hogy százak maradtak kivül, sürgetni kezdtem, hogy az előadást legalább két héten át megismételhessük, már csak azért is, hogy a kiadásokat behozzuk. Togler is hathatósan támogatta az ügyet. Ezreket adtak ki a megszokott és ezzel már csaknem hatástalanná vált plakát-propagandára. Az irányadó körök azonban ismét féltek a kockázattól és igy, isten tudja hányadszor,megismétlődött az a keserű tapasztalat, hogy minden helyeslés, minden siker ellenére, amelyért az összes polgári szinházak megirigyelhettek bennünket, a politikai színháznak ez az állomása sem vezetett láthatóan tovább.

38