Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)
Kiegészítés A politikai színházhoz
szágban, és nemcsak Németországban, a színház nem központja többé az érdeklődésnek.Nincs már sajátos arculata, nem visel többé semmiféle intellektuális felelősséget és, ha szabad igy mondanunk, olyan "politikától" hagyja magát vezérelni, amelyben a rögtönzés, a véletlen, a szervezetlenség és a nagy szériák imádata diadalmaskodnak. Ma általában fájlalják, hogy a mai színház nem hasonlítható a huszas évek színházához; nos, ennek az az oka, hogy fő jellemvonása a konformizmus lett. Én, aki külföldről jöttem és áj emberként fedeztem fel ezt a Németországot, ágy éreztem, egyfajta tartós ájulással állok szemben, olyan süketséggel, amely néha egy nagy ágyátdz utóhatásaiként lép fel. Tudtam, hogy mindazok után, amik ebben az országban történtek, túl hangosan kiabálni nem lehet. Halkan kell beszélni, szelíden és óvatosan. Ezt fejeztem ki egy rövid tanulmányomban, amelynek a Figyelem művészete elmet adtam. "Azt hiszem, hogy a színház vonatkozásában vissza kell térnünk valami nagyobb nyugalomhoz. Nem hiszem, hogy a közönségből kiveszett volna a figyelem képessége.Lehet- Béges-e, hogy a német közönség, amely világszerte hires volt kultúrájáról és szinházszeretetéről, türelmetlenebbé vált volna az amerikai közönségnél, amelyre fölényesen szoktunk letekinteni? O’Neill megkövetelte és el is érte, hogy drámáit, az Amerikai Elektrát vagy az Eljó a jegesembert húzások nélkül játsszák, éB az előadások valóban körülbelül öt-hat órát tartanak, egy órás szünettel... A most észlelhető jelenséget, azt hiszem, az magyarázza, hogy mostanában már csak egyetlen drámai cselekményt mutatunk be, sőt, szinte hisztérikusan ragaszkodunk a ritmushoz, az agyonrendezéshez és a sommás megfogalmazásokhoz. Ily módon lemondtunk arról a kényelmes, otthonias hangulatról, amelyet a székébe süppedt nézőnek éreznie kellene. A moziban a néző ezt az érzést ma sem nélkü-159
