Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)
Visszapillantás és jövőbe tekintés
nem hogy itt valóban ezeknek a kérdéseknek a megmagyarázásáról és megoldásáról van szó. Ezzel új viszony teremtődik majd közöttünk és a közönség között. Nyugodtabb viszony. De ez ugyanakkor kiválasztódást is jelent majd. A legjobb, önálló, előítélet nélküli rétegek csatlakoznak hozzánk; a "mitláuferek", a száj tátik pedig távolmaradnak. Mi a helyzet azonban a nézők azon részével, amelynek ebben a színházban kellene látnia saját akarata kifejezését, mi a helyzet a proletariátussal? Vörös fonalként húzódott végig ezen a könyvön, vállalkozásaim történetén az a tapasztalat, hogy a proletariátus, bizonyos okokból, mindig túlságosan gyenge ahhoz, hogy eltartsa a saját színházát. Ezen a téren semmi sem változott. Ellenkezőleg. A munkásság helyzete olyannyira rosszabbodott, hogy még a külön-részlegek harci csapatai is jelentősen megfogyatkozva indulhattak neki az 1929-30-as sziniévadnak. Tehát változatlanul az előőrsön álltunk, elvágva a hadsereg tulajdonképpeni fő részétől és gondoskodnunk kellett róla, hogy a kitartáshoz magunk merítsünk erőt a /szellemileg/ meghódított területből. A munkásság erkölcsi és politikai támogatására annál nagyobb szükségünk van. Azt hiszem megkövetelhetem, hogy mielőtt erről az oldalról megtámadnak, vegyék fontolóra minden indítékomat, a helyzetben rejlő minden függőséget, minden objektiv nehézséget, amelyhez a drámatermés kérdése is hozzátartozik. A vállalkozás, úgy ahogy ma létezik, nem véletlenül született, nem sebtiben összetákolt épitmény, válogatás nélkül összehabzsolt eszközökkel. Szervesen nőtt fel a legkisebb kezdetekből és kizárólag az eszméjében lakozó jelentőség növelte mind nagyobbra és nagyobbra. Aki ma azt a tanácsot adja nekem,hogy csak termekben játsszunk, hogy "térjünk vissza" a munkássághoz, az nemcsak azt felejti el, hogy nem véletlenül omlott össze ezideig minden efajta 118